Infostart.hu
eur:
364.4
usd:
324.44
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd

Bernanke: 2010 a kilábalás éve lehet az amerikai gazdaságban

A kilábalás éve lehet 2010 az amerikai gazdaság számára - mondta Ben Bernanke, a jegybank szerepét betöltő Fed elnöke a CBS televíziónak.

Véleménye szerint a recesszió 2009-ben valószínűleg véget ér. Idén még nem fog helyreállni a teljes foglalkoztatottság, de remélhetőleg véget érnek az utóbbi hónapokat jellemző meredek visszaesések.

Az amerikai gazdaság irányításában az elnök mellett a Federal Reserve vezetőjének van a legnagyobb szerepe. A Fed-elnökök, akiknek akár egy félmondata is piacbefolyásoló hatású, általában nem adnak interjút, Bernanke első ízben élt ezzel a lehetőséggel.

A 2006 óta a Fed élén álló szakember attól tart leginkább, hogy nincs meg a politikai akarat a pénzügyi rendszer stabilizációjának végig viteléhez. Kétségei vannak, hogy a törvényhozás és a közvélemény továbbra is támogatni fogja a bankrendszer stabilizálását célzó népszerűtlen intézkedéseket, s ennek hiányában a válság szerinte folytatódni fog. "Ebben az esetben nem számolhatunk kilábalással" - szögezte le.

Az amerikai bankrendszer nem mutatja a gyógyulás jeleit, jóllehet az állam már több száz milliárd dollár segéllyel támogatta a pénzintézetek talpra állását. A legfrissebb makrogazdasági adatok romló képről tanúskodnak: a munkanélküliség februárban 25 éves maximumot ért el, a recesszió miatt eddig 4,4 millió munkahely szűnt meg. A ház- és autóvásárlások hónapok óta csökkennek, a termelés zsugorodik.

Bernanke kifejtette: a történelmi tapasztalat azt mutatja, hogy nincs tartós gazdasági felépülés a pénzügyi rendszer válsága mellett. Véleménye szerint sikerült elkerülni azt a kockázatot, hogy Amerika egy újabb depresszióba jusson.

Kijelentette, hogy felügyelete mellett nem mehet csődbe egyetlen nagybank sem. Mint elmondta, azért nyújtottak többször is segélyt pénzintézeteknek - például az AIG biztosító esetében négyszeri, a Citigroup bankcsoportnál háromszori tőkeinjekció történt -, mert a gazdaság helyzete időközben meggyengült, s ezért a kezdeti stabilizációs lépések nem bizonyultak elegendőnek.

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Nehéz szavakat találni arra, amit a Mol az idei harmadik negyedévben összehozott: az olajóriás történetének legerősebb negyedévét zárta, még a 2022-es energiaválság idején látott csúcsok is felül lettek múlva, több grafikonunkat is újra kellett skálázni, hogy kiférjenek a rekord összegek. Elsősorban a soha nem látott szintre emelkedő finomítói árrések és a megugró földgázárak hozták össze ezt az eredményt, a menetelést a finomítói kapacitáskiesés és az üzemanyagárakat érintő hatósági korlátozások sem tudták megfékezni. A számok mögött viszont van néhány fontos csavar: jelentős egyszeri tételek is javították az eredményt, egyes üzletágak továbbra is komoly nehézségekkel küzdenek, az októberi adatok pedig már arra utalnak, hogy a rendkívüli piaci környezet nem feltétlenül marad fenn tartósan. Mutatjuk a brutális rekordok hátterét, és azt is, hogy mi következhet most a Molnál.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×