Infostart.hu
eur:
364.37
usd:
324.64
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd

Obama meghosszabbította az Irán elleni amerikai szankciókat

Az amerikai elnök újabb egy évvel meghosszabbította az Irán ellen 14 éve érvényben lévő amerikai szankciókat. Barack Obama azzal indokolta az egyébként rutinszerű hosszabbítást, hogy "az iráni kormány politikája továbbra is rendkívüli fenyegetést jelent a nemzetbiztonságra és az amerikai külpolitikára".

Obama az elnökválasztási kampányban azt mondta, feltétel nélkül kész a közvetlen párbeszédre az iráni vezetéssel. Világossá tette ugyanakkor, hogy Irán semmi esetre sem juthat atomfegyverhez.

A többek között kereskedelmi és beruházási tilalmat kimondó büntetőintézkedéseket Bill Clinton elnöksége alatt, 1995 márciusában vezették be. Azóta évről évre meghosszabbította az éppen hivatalban lévő amerikai elnök.

Tavaly a kongresszus számvevőszéki testülete arra a megállapításra jutott, hogy a szankciók nem gyakorolnak számottevő hatást az iszlám köztársaságnak többek között az ország vitatott atomprogramjával kapcsolatos politikájára.

A testület szerint ráadásul könnyű kijátszani az iráni állami bankokkal szembeni amerikai bojkottot, s miközben Washington embargót hirdetett az iráni olajiparral szemben, Irán 2003 óta összesen több mint 20 milliárd dollár értékben írt alá szerződéseket külföldi vállalatokkal az energiaszektor fejlesztéséről.

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Komoly eladási hullám söpört végig csütörtökön a világ technológiai részvénypiacain. Az ázsiai tőzsdék után az Egyesült Államokban is meredek esés bontakozott ki, a Nasdaq több mint 5 százalékot zuhant, a félelemindex pedig több mint 50 százalékot ugrott. Eközben Európában jóval visszafogottabbak a mozgások. A befektetőket elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó beruházások megtérülése és a chipgyártók kilátásai aggasztják, a hangulatot pedig a Fed felől érkező szigorúbb kamatpolitikai üzenetek is rontják. Eközben az arany és az olaj ára is emelkedik, utóbbié ismét visszatért 100 dollár fölé.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×