Infostart.hu
eur:
364.52
usd:
324.59
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd

Felhőkarcolók a központban - újraálmodják a fények városát

Bemutatta elképzeléseit Párizsban az a tíz nemzetközi hírű építész, akiket a francia kormány egy éve kért fel a főváros újraálmodására. A folyamatot maga Nicolas Sarkozy indította el, aki még 2007-ben kijelentette: Párizst versenyképesebbé kell tenni, és ehhez új ötletekre van szükség. Így nem csoda, hogy az államfő pénteken személyesen is találkozott az építészekkel.

A hat francia és négy külföldi műépítésznek valójában arra a kérdésre kellett válaszolnia, hogy milyen legyen Párizs húsz-negyven év múlva, és az eredmény ismeretében nem lehet azt mondani, hogy hiányzott volna belőlük a merészség és a fantázia.

A francia Jean Nouvel például azt akarja, hogy Párizs nőjön az ég felé. A műépítész, akinek egyik leglátványosabb műve a Barcelonában 2003-ban megépült 38 szintes, 144 méter magas Agbar-torony, úgy véli, a jelenleginél sokkal több felhőkarcolót kell építeni a fővárosba - ráadásul egyenesen a központba.

A szintén francia Antoine Grumbach horizontálisan terjeszkedne, és Párizst "egyesítené" a csaknem 200 kilométerre fekvő északnyugat-franciaországi Le Havre kikötővárossal, és az új régió gerincének a szőke Szajna folyót tenné meg.

A brit Richard Rodgers és csapata olyan negyedeket alakítana ki, ahol "megfelelő arányban" keverednének a gazdagok és a szegények, a francia Yves Lion viszont a fenntartható fejlődésre helyezné a hangsúlyt, és egyebek mellett 40 százalékkal emelné a Párizs környéki erdők felületét.

A francia sajtó szerint a kezdeményezés a nagy felhajtás ellenére meglehetősen komolytalannak tűnik, a mesterek ugyanis csütörtökön ismertették elképzelésüket a kormány mellett működő Gazdasági és Szociális Tanács tagjaival, ám a több hónapos munka eredményének összegzésére egy-egy meghívottnak mindössze harmincöt perc állt rendelkezésére. Az esetleges megvalósítást ráadásul a francia régiók tervezett átalakításával kapcsolatosan kibontakozó politikai vita is meglehetősen kétségessé teszi.

Ezzel együtt az elképzelések látványterveit a nagyközönség már március 17-én megtekintheti az egyik párizsi színházban, a makettekből pedig április 29-e és november 22-e között kiállítás nyílik a főváros Műépítészet és Örökség nevű telepén.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Komoly eladási hullám söpört végig csütörtökön a világ technológiai részvénypiacain. Az ázsiai tőzsdék után az Egyesült Államokban is meredek esés bontakozott ki, a Nasdaq több mint 5 százalékot zuhant, a félelemindex pedig több mint 50 százalékot ugrott. Eközben Európában jóval visszafogottabbak a mozgások. A befektetőket elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó beruházások megtérülése és a chipgyártók kilátásai aggasztják, a hangulatot pedig a Fed felől érkező szigorúbb kamatpolitikai üzenetek is rontják. Eközben az arany és az olaj ára is emelkedik, utóbbié ismét visszatért 100 dollár fölé.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×