Infostart.hu
eur:
364.52
usd:
324.59
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd

Pusztán pénzzel nem lehet feltámasztani az amerikai gazdaságot

Máris megvannak az első jelei annak, hogy az amerikai elnök élénkítési csomagja nem lesz elégséges a gazdaság megsegítésére - mondta az InfoRádiónak a Világgazdasági Kutatóintézet professzora. A Kongresszus által eddig megítélt 787 milliárd dollárral a megszűnt 4,5 millió munkahelynek csak mintegy felét lehet létrehozni vagy 2010 végéig megmenteni. Simai Mihály akadémikus szerint az is probléma, hogy nem ott nyílnak új állások, ahol a munkanélküliek vannak.

Február végén 8,1 százalékos volt a munkanélküliség az Amerikai Egyesült Államokban - a nyilvántartások szerint 12,5 millió embernek nem volt állása. Az arány még magasabb, 15 százalékos, ha azokat is beleszámítjuk, akik részmunkaidőben dolgoznak, bár teljes állást szeretnének - mondta az InfoRádiónak a Világgazdasági Kutatóintézet professzora.

Az amerikai Kongresszus eddig 787 milliárd dollárt szavazott meg a gazdaság fellendítésére és munkahelyteremtésre, arra számítanak, hogy 1,8 millió új állás jön létre. Ezeket azonban Simai Mihály szerint elsősorban azok tölthetnék be, akik korábban az építőiparban dolgoztak. Azoknak, akik más ágazatokból kerültek utcára, nem nyújt segítséget az ösztönző csomag.

Az akadémikus szerint az amerikai gazdaság élénkítésére szánt összeg nem elég, de elindíthat pozitív folyamatokat, ám pusztán azzal, hogy pénzt pumpálnak bele, a gazdaságot nem lehet fellendíteni. A kérdés mindig az, hogy mikor élénkül a fogyasztás, és hogy fogyasztók továbbra is ugyanazokat a termékeket keresik-e, mint korában - magyarázta a Világgazdasági Kutatóintézet professzora.

Az Egyesült Államokban 2011-2012 táján kezdhet rendeződni a gazdasági helyzet - fűzte hozzá Simai Mihály, aki azonban nem számít gyors és látványos javulásra.

Hanganyag: Torda Júlia

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Komoly eladási hullám söpört végig csütörtökön a világ technológiai részvénypiacain. Az ázsiai tőzsdék után az Egyesült Államokban is meredek esés bontakozott ki, a Nasdaq több mint 5 százalékot zuhant, a félelemindex pedig több mint 50 százalékot ugrott. Eközben Európában jóval visszafogottabbak a mozgások. A befektetőket elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó beruházások megtérülése és a chipgyártók kilátásai aggasztják, a hangulatot pedig a Fed felől érkező szigorúbb kamatpolitikai üzenetek is rontják. Eközben az arany és az olaj ára is emelkedik, utóbbié ismét visszatért 100 dollár fölé.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×