Infostart.hu
eur:
364.25
usd:
324.71
bux:
144484.17
2026. november 5. csütörtök Imre

Nem nyílt ki a futómű - kényszerleszállás Temesvárott

Kényszerleszállást hajtott végre egy repülőgép Temesváron, miután a pilóta a landolásnál nem tudta kinyitni a gép futóművét. A járaton 51-en utaztak, senki sem sérült meg.

A magántulajdonban levő Carpatair román légitársaság Saab 2000-es gépe Moldova köztársaság fővárosából, Chisinauból érkezett 47 utassal a fedélzetén, a gépet négytagú személyzet szolgálta ki.

A leszálláskor a pilóták észlelték, hogy nem nyílt ki a futómű, ezért újra a levegőbe emelték a gépet. Mivel a kerekeket egyáltalán nem sikerült kinyitni, úgy döntöttek, hogy addig köröznek a repülőtér fölött, míg kiürül az üzemanyagtartály, és azok nélkül szállnak le.

Az üzemanyag elfogyasztása több mint másfél órát tartott, ez idő alatt mintegy húsz mentő és három tűzoltókocsi érkezett a pálya mellé, a sürgősségi helyzetek felügyelősége pedig afféle habszőnyeget terített a temesvári repülőtér kifutópályája környékére, hogy ezzel is csökkentse a gép kigyulladásának az esélyét.

A pilóták a kifutópálya melletti füves területet választották a leszállásra. A helyi idő szerint háromnegyed tízkor elvégzett manőver sikeres volt, valamennyi utast épségben sikerült evakuálni a megrongálódott repülőgépből. Így a helyszínre vezényelt mentősöknek csupán a sokkos állapotban levő utasok megvizsgálását kellett elvégezniük.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Komoly eladási hullám söpört végig csütörtökön a világ technológiai részvénypiacain. Az ázsiai tőzsdék után az Egyesült Államokban is meredek esés bontakozott ki, a Nasdaq több mint 5 százalékot zuhant, a félelemindex pedig több mint 50 százalékot ugrott. Eközben Európában jóval visszafogottabbak a mozgások. A befektetőket elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó beruházások megtérülése és a chipgyártók kilátásai aggasztják, a hangulatot pedig a Fed felől érkező szigorúbb kamatpolitikai üzenetek is rontják. Eközben az arany és az olaj ára is emelkedik, utóbbié ismét visszatért 100 dollár fölé.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×