Infostart.hu
eur:
362.83
usd:
317.84
bux:
144233.92
2026. július 22. szerda Magdolna

Obama már az első napon nekilát megváltani a világot

Gazdaság, Irak, Közel-Kelet, Guantánamo - a tervek szerint az újonnan beiktatott amerikai elnök már munkába állásának első hetében nekilát megoldani a legégetőbb kérdéseket. Úgy tűnik, mintha Barack Obama egy hét alatt akarná beváltani a hozzá fűzött óriási reményeket.

A hírek szerint Barack Obama néhány tanácsadója és közvetlen munkatársa meg sem várta, amíg a beiktatási ünnepség véget ér, mivel rögtön az elnöki eskü után a Fehér Házba vitték őket, ahol munkához láttak és előkészítették Obama első hetét.

Egy nappal az elnök beiktatása után már komoly munka kezdődik a Fehér Házban. A CNN értesülései szerint Obama összehívja elsőszámú gazdasági tanácsadóit, hogy kidolgozzák a 825 milliárd dolláros gazdaságélénkítő csomag részleteit, és azt a Kongresszus elé tárják.

Sürgető közel-keleti kérdések

Az Egyesült Államok 44. elnökének napirendjén nemcsak a gazdasági válság, hanem az iraki háború is előkelő helyet foglal el. E kérdésben szintén szerdán tesz lépéseket: gazdasági emberei után katonai tanácsadói és a hadsereg vezetői ülnek le asztalához, hogy kidolgozzák a kampányban tett ígéretét, vagyis azt, hogy 16 hónapon belül elkezdődjön az amerikai csapatkivonás.

Elemzők szerint az iraki kérdés gyors napirendre tűzésével azt akarja bizonyítani Obama, hogy nemcsak az égető gazdasági válságra, de a háború befejezésére is kellő figyelmet kíván fordítani.

Sűrű első napok előtt áll Obama, hiszen az előző két kérdés mellett nem kerülheti meg a közel-keleti konfliktust sem. A CNN értesülései szerint ebben a kérdésben is konkrét lépésekre készül, várhatóan ugyanis már a héten kinevez egy magas rangú személyt, aki közel-keleti különmegbízottként kezdené el a diplomáciai munkát.

Néhány elnöki rendelet is várható az első héten - olyanok, amelyekkel egy tollvonással meg lehet változtatni az eddigi amerikai politikát. Ilyen például a guantánamói fogolytábor bezárása és a terroristagyanús személyek kínzásának tilalma, amelyre Obama már korábban ígéretet tett.

Elemezők ugyanakkor felhívják a figyelmet, hogy Obama február végén a Kongresszus közös ülésén fontos beszédet tart, amelyben várhatóan lehűti a vele szembeni csodavárást, és elmondja: a pénzügyi és gazdasági válság valószínűleg elhúzódik, még akkor is, ha gazdaságélénkítő terve működni fog, és több millió új munkahelyet sikerül létrehozni.

Címlapról ajánljuk

Karácsony Gergely: kész az M3-as metró hosszabbítási terve

Az ország legnagyobb forgalmú közlekedési vonala, a 3-as metró Káposztásmegyerig történő meghosszabbítására vonatkozó tervek készen állnak – közölte Karácsony Gergely főpolgármester, reagálva Magyar Péter kormányfő és Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter közös sajtótájékoztatóján elhangzottakra.
inforadio
ARÉNA
2026.07.22. szerda, 18:00
Gálik Zoltán
a Budapesti Corvinus Egyetem docense
Amikor minden dollár számít: ki nyeri meg az amerikai fogyasztót?

Amikor minden dollár számít: ki nyeri meg az amerikai fogyasztót?

Az amerikai fogyasztók egyre inkább két táborra szakadnak: míg a tehetősebbek továbbra is költenek, az alacsonyabb jövedelmű háztartások minden dollárt kétszer is meggondolnak. Ez alapjaiban rajzolja át a diszkont-kiskereskedelem erőviszonyait, ahol a Dollar General és a Walmart ugyanazokért a vásárlókért küzd, de teljesen eltérő stratégiával. A következő negyedévekben az dőlhet el, hogy a szűkülő pénztárcák világában a közelség és a kisebb bevásárlások, vagy a méretből fakadó árelőny bizonyul erősebb fegyvernek.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×