Infostart.hu
eur:
362.26
usd:
322.73
bux:
147607.45
2026. november 4. szerda Károly

Meghajoltak a bankárok az államfő akarata előtt

Meghajoltak Nicolas Sarkozy akarata előtt a francia bankok vezetői, és egyöntetűen lemondanak a 2008-as évhez kapcsolódó teljesítményarányos mozgóbérükről, illetve bónuszaikról, ezzel párhuzamosan pedig a pénzintézetek a tervezettnél kevesebb osztalékot fizetnek az idén. Ezt a francia bankszövetség elnöke jelentette be kedden, azt követően, hogy a vezető pénzemberek találkoztak az államfővel.

A köztársasági elnök immár több hónapja hangoztatta, hogy a pénzintézetek vezetőinek az állami garanciavállalás és egyéb konkrét segítség fejében gesztusokat kellene felmutatniuk, ám néhány napja egészen konkrét javaslatokkal állt elő.

Ezek egyike az volt, hogy a bankok vezetői mondjanak le idei mozgóbérükről, ám a BNP Paribas két csúcsvezetőjén kívül a többi pénzember nem fogta fel teljesen, hogy Nicolas Sarkozy javaslata valójában kötelező érvényű, ezért voltak, akik még hétfőn is azt üzenték: azt tesznek, amit akarnak.

Az értetlenség láttán az államfő kedden magához rendelte a renitens bankárokat, hogy mint mondta, "elmagyarázzon nekik két-három dolgot". Ezek közül a legfontosabb az volt, hogy a francia pénzintézetek csak akkor kérhetnek az állam által saját tőkéjük megerősítésére szánt újabb 10,5 milliárd eurós keretből, ha lemondanak idei mozgóbérükről, illetve - a befektetési bankárok esetében - a bónuszaikról.

Franciaországban - a világ más bankjaihoz hasonlóan - a pénzintézetek vezetőinek jövedelme egy fix és egy változó részből áll. A Société Générale bank tavaly megválasztott vezérigazgatója például a - jobboldali Le Figaro napilap információi szerint - 2008-ban 850 ezer eurót, mintegy 230 millió forintot keresett, amit idén kiegészített volna a tavalyi vállalati eredmények függvényében kiszámolt mozgóbére, melyet a felügyelőbizottság maximum 1,7 millió euróban, azaz 460 millió forintban állapított meg.

S bár a pénzintézet által elszenvedett veszteségek ismeretében ez a juttatás nem érte volna el a maximumot, az elemzők valószínűsítik, hogy Frédéric Oudéának így is járt volna pár százezer euró.

Az államfői elszántság láttán mindenesetre a pénzintézetek igazgatótanácsai immár egymás után fogadják el a csúcsvezetői jövedelmekre vonatkozó, Nicolas Sarkozynek tetsző határozataikat, és az eddigi jelzések szerint az osztalékokkal kapcsolatban is hasonló szellemű döntések fognak születni.

A politika kérésére a pénz egy részét ugyanis a bankoknak a saját tőkéjük megerősítésére, illetve alaptevékenységük finanszírozására kell fordítaniuk.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Szoboszlai Dominik kezdett a Liverpoolban
BL élőben

Szoboszlai Dominik kezdett a Liverpoolban

A Liverpool a török Fenerbahce otthonában lép pályára, az AEK Athén a Real Madridot fogadja a mai BL-játéknap két 18.45-kor kezdődő találkozóján. A négy magyar válogatott játékos közül Szoboszlai Dominik kezd, Kerkez Milos, valamint Varga Barnabás és Vitális Milán a cserepadon ül – egyelőre.

Ügynökakták – Magyar Péter odaszúrt az egykori elitnek

Magyar Péter miniszterelnök az ügynökakták három irattípusának nyilvánosságra hozatala után úgy látja, most már nyilvánvaló lehet mindenki számára, hogy az elmúlt évtizedekben az akkori politikai és gazdasági elit miért nem tette elérhetővé a dokumentumokat.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Amerikai választás 2026: történelmi vereséget szenvedett Trump pártja, mindent vittek a demokraták

Amerikai választás 2026: történelmi vereséget szenvedett Trump pártja, mindent vittek a demokraták

Amerika választ: az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek az Egyesült Államok választópolgárai, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. Úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre: a szenátusi, kongresszusi és kormányzóválasztásokon is taroltak a demokraták, több republikánus fellegvár is kékké változott. A választók az elhibázott iráni háború, a vámháború, az elszabaduló infláció, az Epstein-ügy és számos választási ígéret megszegése miatt büntették a Republikánus Pártot és az elnököt, Donald Trumpot; bár a vezető többször is elmondta, hogy az eredményeket nem érzi saját kudarcának. Az amerikai elnöknek utolsó két évét a törvényhozás ellenszelében kell végig küzdenie. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×