Infostart.hu
eur:
364.35
usd:
325.06
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd

Az ENSZ-re bíznák a gazdasági válságok megelőzését

A Párizsban tartott nemzetközi pénzügyi értekezleten a német kancellár síkraszállt olyan ENSZ grémium létrehozása mellett, amely a Biztonsági Tanácshoz hasonlóan csúcsszinten foglalkozna nemzetközi gazdasági válságok megelőzésével, illetve megoldásával.

A kancellár úgy vélte, hogy a jelenlegi intézmények, így a Nemzetközi Valutaalap vagy az ECOSOC rövidítéssel jelölt, 54 országot tömörítő nemzetközi gazdasági tanács eredménytelennek bizonyultak a pénzügyi válságok megelőzésében, ezért indítványozta, hogy az ENSZ hatáskörén belül hozzanak létre a Biztonsági Tanácshoz hasonló gazdasági testületet.

Ennek alapjául egy olyan ENSZ-dokumentum szolgálhatna, amelyet a világszervezet emberjogi kartájának példájára dolgoznának ki. Angela Merkel Párizsban nyilatkozott, ahol a francia államfő kezdeményezésére nemzetközi értekezleten keresték a pénzügyi válságból kivezető utat.

A világ vezető ipari országainak részvételével április elején Londonban tervezett úgynevezett G-20-as értekezleten meg kell határozni a nemzetközi szociális piacgazdaság feltételeit - jelentette ki a kancellár, és rámutatott arra, hogy gyors cselekvésre van szükség a válság teljes elfajulásának megakadályozására.

Hasonló szellemben nyilatkozott a vendéglátó Nicolas Sarkozy is, aki a tőkés rendszer újraalapításáról beszélt. Hangsúlyozta, hogy a 21. században már nem egyetlen országé a döntő szó, és ha az Egyesült Államok is kész az együttműködésre, szívesen látott résztvevő, de a jelenlegi status quót nem lehet tovább tűrni.

Sarkozy a jelenlegi gazdasági válság okaként a kapitalizmus elfajulását emlegette. Ezt a felfogást képviselte a párizsi értekezleten Tony Blair volt brit miniszterelnök is, a kapitalista rend átfogó újjászervezését sürgette az eddiginél hatékonyabb nemzetközi intézmények vezetése mellett.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Nehéz szavakat találni arra, amit a Mol az idei harmadik negyedévben összehozott: az olajóriás történetének legerősebb negyedévét zárta, még a 2022-es energiaválság idején látott csúcsok is felül lettek múlva, több grafikonunkat is újra kellett skálázni, hogy kiférjenek a rekord összegek. Elsősorban a soha nem látott szintre emelkedő finomítói árrések és a megugró földgázárak hozták össze ezt az eredményt, a menetelést a finomítói kapacitáskiesés és az üzemanyagárakat érintő hatósági korlátozások sem tudták megfékezni. A számok mögött viszont van néhány fontos csavar: jelentős egyszeri tételek is javították az eredményt, egyes üzletágak továbbra is komoly nehézségekkel küzdenek, az októberi adatok pedig már arra utalnak, hogy a rendkívüli piaci környezet nem feltétlenül marad fenn tartósan. Mutatjuk a brutális rekordok hátterét, és azt is, hogy mi következhet most a Molnál.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×