Infostart.hu
eur:
364.62
usd:
325.05
bux:
144484.17
2026. november 5. csütörtök Imre

Görögországi zavargások - nem fogadták el a miniszter lemondását

Felajánlotta lemondását a görög belügyminiszter az országban dúló zavargások nyomán, de a kormányfő ezt elutasította.

Prokopisz Pavlopulosz belügyminiszter sajtótájékoztatón fejezte ki sajnálatát a szombati haláleset miatt, és felajánlotta lemondását, amit azonban Kosztasz Karamanlisz miniszterelnök elutasított.

Az üggyel összefüggésben őrizetbe vettek két rendőrt, akiknek a miniszter "példás büntetést" helyezett kilátásba. Figyelmeztetett viszont, hogy a rendőrség köteles fenntartani a közrendet.

A rendőrségi tájékoztató szerint közel harminc fiatal kövekkel és más tárgyakkal kezdett dobálni egy rendőrautót. Amikor a rendőrök megpróbálták őrizetbe venni őket, egyikük három lövést adott le, és halálos sebet ejtett az egyik fiún. Kórházi források szerint az áldozat 15 éves volt.

A történtek után a fővárosban nyomban zavargások kezdődtek, majd átterjedtek Szalonikire és több észak-görögországi városra, illetve krétai és korfui településekre is.

Kiégett üzlethelyiségek és bankfiókok, kitört kirakatok és az utcákat borító üvegszilánkok jelezték Athénban, illetve több görög városban a vasárnapra virradóra történt zavargásokat.

A tüntető fiatalok benzines palackokkal és kövekkel dobálták a rendőröket, akik könnygázzal próbálták megfékezni a dühöngő tömeget. A tüntetők gyújtogattak, kirakatot zúztak be, bankfiókokat támadtak meg, de nem fosztogattak. A tűzoltóság szerint több mint húsz bolt és bankfiók, illetve számos gépkocsi égett ki a fővárosban. A zavargásokról készült videót megnézheti, ha ide kattint.

A legnagyobb károk az Athén központjában található bevásárlóutcában keletkeztek, ahol teljesen leégett egy háromszintes áruház is. A rendbontók szemlátomást nem válogatás nélkül gyújtogattak, mivel üzlethelyiségek és bankfiókok kiégtek, de a vendéglők épen maradtak, és vasárnap délelőtt is zsúfolásig voltak teli vendégekkel.

A tüntetők vasárnapra újabb tiltakozásokkal fenyegetőztek, és a magát Egyesült Kapitalistaellenes Baloldal nevű csoport hétfőre is tüntetést hívott össze Athénba.

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Komoly eladási hullám söpört végig csütörtökön a világ technológiai részvénypiacain. Az ázsiai tőzsdék után az Egyesült Államokban is meredek esés bontakozott ki, a Nasdaq több mint 5 százalékot zuhant, a félelemindex pedig több mint 50 százalékot ugrott. Eközben Európában jóval visszafogottabbak a mozgások. A befektetőket elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó beruházások megtérülése és a chipgyártók kilátásai aggasztják, a hangulatot pedig a Fed felől érkező szigorúbb kamatpolitikai üzenetek is rontják. Eközben az arany és az olaj ára is emelkedik, utóbbié ismét visszatért 100 dollár fölé.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×