Infostart.hu
eur:
364.57
usd:
325.13
bux:
145330.02
2026. november 4. szerda Károly

FAZ: A magyarok mindezt egyszer már átélték

A hitelfeltételek olyanok, mint egy harmadik világbeli ország esetében címmel foglalkozik a magyarországi belpolitikai és pénzügyi helyzettel a német Frankfurter Allgemeine Zeitung napilap.

Bevezetőjében a szerző, Reinhard Olt emlékeztetett: nem egészen két héttel ezelőtt Simor András, a Magyar Nemzeti Bank elnöke még arról beszélt, hogy Budapest nem kívánja felhasználni az Európai Központi Bank által felajánlott 5 milliárd eurós hitelkeretet. Magyarországnak most mégis igénybe kell vennie az Európai Unió, a Nemzetközi Valutaalap és a Világbank 20 milliárd eurós hitelfelajánlását, hogy eleget tehessen fizetési kötelezettségeinek - írta a lap, utalva arra, hogy a magyar kormánynak kötelezettséget kellett vállalnia mind az államháztartás konszolidálására, mind pedig szerkezeti reformok elindítására.

Az újság a továbbiakban arról írt, hogy Gyurcsány Ferenc miniszterelnök szocialistái a közelmúltban egy reklámkampány keretében még gyors ütemben növekvő gazdaságot, magasabb jövedelmeket és nyugdíjakat helyeztek kilátásba. Most pedig a kormány tudatta, hogy az országnak recesszióval kell számolnia, a miniszterelnök pedig takarékossági intézkedéseket jelentett be.

Az újságíró emlékeztet arra, hogy Gyurcsány Ferenc egy ízben, a balatonőszödi "hazugságbeszédében" már megnevezte a magyar politika mulasztásait, amelyek hozzájárultak a katasztrofális helyzet kialakulásához. A kormányfő ebben kijelentette, hogy a választási kampány során elhangzott populista ígéretek hazugságok voltak, s az Európai Unióban a legmagasabbnak számító költségvetési deficit miatt szigorú takarékossági intézkedésekre lesz szükség.

A FAZ utal arra, hogy mindezt a magyarok egyszer már átélték. A 90-es évek közepén a költségvetési deficit ugyancsak fenyegető méreteket öltött, s a kormánynak - amelyet akkor is a szocialisták alkottak - meg kellett húznia a vészféket. Az akkori program sikeres volt, a legtöbb magyarnak azonban csökkent a jövedelme. A következmény előbb a jobbulást ígérő konzervatív ellenzék választási győzelme, majd pedig a reformlendület kifulladása volt, függetlenül attól, hogy jobb- vagy baloldali kormány irányította az országot.

Az újság szerint Gyurcsány most reformprogrammal próbálja biztosítani politikai túlélését. Arra törekszik, hogy a költségvetés jóváhagyásához decemberben elnyerje a koalícióból tavasszal kivált liberálisok és esetleg az ellenzéki MDF támogatását.

A lap úgy ítéli meg, hogy nem rosszak a miniszterelnök esélyei arra, hogy tovább kormányozhasson. A pénzügyi válság miatt ugyanis mind a liberálisok, mind az MDF jelezte támogatását. Egyedül Orbán Viktor követeli továbbra is Gyurcsány lemondását - írta a szerző, idézve Kósa Lajos Fidesz-alelnököt, aki a Nemzetközi Valutaalap felajánlásáról kijelentette: ilyen hiteleket eddig csak a harmadik világ országai kaptak.

Orbán Viktor a kisebbségi kormány elleni összefogásra szólított fel, s a lakosságot sújtó takarékossági program helyett egy "nemzeti növekedési programot" javasolt, amelynek középpontjában adócsökkentéseknek kell állniuk. Azt a kérdést azonban, hogy az adócsökkentéseket miként kívánja finanszírozni, Orbán megválaszolatlanul hagyta - írja a Frankfurter Allgemeine Zeitung.

Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: zárnak a szavazóhelyiségek, mutatjuk az első eredményeket – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Amerikai választás 2026: zárnak a szavazóhelyiségek, mutatjuk az első eredményeket – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Eljött az amerikai félidős választások napja. Az amerikai választók ma az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható a demokrata többség, a kérdés csak az, hogy mekkorára fog nyúlni. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, hogy a demokraták a felsőházi többséget is elhódítsák a republikánusoktól, immár ők a favoritok a szenátusban is. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be Kentuckyban és Indianában. Cikkünk folyamatosan frissül, magyar idő szerint szerda hajnalban pedig élőben közvetítjük, ahogy érkeznek az eredmények az Egyesült Államokból.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×