Infostart.hu
eur:
364.83
usd:
325.98
bux:
145330.02
2026. november 4. szerda Károly

Még várni kell a román kisebbségi törvényre

Energiahálózatok és autópályák összekötéséről, a kolozsvári Mátyás szobor felújításáról, és 60 milliárd forintos határ menti fejlesztésekről döntött negyedik együttes ülésén a magyar és a román kormány. A szegedi tanácskozáson szóba került a kisebbségi törvény, a Nabucco gázvezeték és a verespataki aranybánya ügye is.

Több mint 10 megállapodást és nyilatkozatot írt alá a magyar és a román kormány a két kabinet negyedik együttes ülésén. A szegedi tanácskozáson kiemelt téma volt a közlekedés fejlesztése, aminek következtében a két ország a jövőben összekötheti az autópálya és az alsóbbrendű úthálózatát. Gyurcsány Ferenc miniszterelnök az ülés után bejelentette, vasúti fejlesztés is várható.

Mint mondta, kiemelten fontos a Fiume-Constanza vasúti fővonal kialakítása. Az előkészítő munkákat követően a következő évtized közepén valósulhat meg a vasútvonal. Ehhez Szeged és Temesvár között új pályaszakaszt kell építeni.

A két kormány összeköti az energiahálózatait is. A villamosvezetékeket még idén, a gázhálózatot viszont csak jövő év elején. A kormányülésen a két ország egyetértett a Nabucco gázvezeték mielőbbi megépítésében, és a két kabinet megállapodott abban is, hogy jövőre befejezik a kolozsvári Mátyás-szoborcsoport felújítását.

Gyurcsány Ferenc az együttes kormányülés után elmondta: megnyugtató volt a román kabinet bejelentése, amely szerint a verespataki aranybánya ügyében továbbra is bírósági eljárás folyik. Továbbra sem értünk egyet a bánya megépítésével - tette hozzá a kormányfő.

Kiemelten foglalkoztak a miniszterek a Romániában készülő kisebbségi törvénnyel is, ami a mostaninál jóval nagyobb védelmet nyújtana az erdélyi magyaroknak. Calin Popescu Tariceanu szerint azonban erre még várni kell.

Tariceanu közölte: a kisebbségi törvényről már csak a következő parlament dönthet. Negyven nap múlva lesznek Romániában a választások, addig a parlament már biztosan nem tudja elfogadni a jogszabályt.

A magyar és a román miniszterelnök is támogatta az erdélyi magyarság és a magyarországi románok kulturális autonómiatörekvéseit. Calin Popescu Tariceanu viszont azt mondta: ennek nem szabad a kisebbség elszigetelődéséhez vezetnie.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: zárnak a szavazóhelyiségek, mutatjuk az első eredményeket – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Amerikai választás 2026: zárnak a szavazóhelyiségek, mutatjuk az első eredményeket – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Eljött az amerikai félidős választások napja. Az amerikai választók ma az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható a demokrata többség, a kérdés csak az, hogy mekkorára fog nyúlni. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, hogy a demokraták a felsőházi többséget is elhódítsák a republikánusoktól, immár ők a favoritok a szenátusban is. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be Kentuckyban és Indianában. Cikkünk folyamatosan frissül, magyar idő szerint szerda hajnalban pedig élőben közvetítjük, ahogy érkeznek az eredmények az Egyesült Államokból.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×