Infostart.hu
eur:
364.88
usd:
324.42
bux:
146075.44
2026. november 4. szerda Károly

"Elsüllyednék szégyenemben, ha elfogadnám az államtól a pénzt"

A legnagyobb német pénzintézet, a Deutsche Bank elnöke ismét felháborodást keltett a kormány mentőcsomagjával kapcsolatos nyilatkozatával. Josef Ackermann azt mondta: szégyenkezne, ha elfogadná az államtól a felkínált pénzt. A pénzügyminiszter válaszában rendreutasította a bankárt, és leszögezte, hogy Ackermann is együttműködött a mentőcsomag kidolgozásában.

A Deutsche Bank nyilatkozatot tett közé, amelyben leszögezte, hogy helyesli a kormány pénzügyi mentőakcióját, még akkor is, ha ebben nem akar részt venni.

A médiához eljuttatott közlemény célja a bank elnöke, Josef Ackermann által kiváltott vita lezárása, miután Berlinben mind a kancellár, mind pedig a pénzügyminiszter felháborodását fejezte ki amiatt, hogy a bankár lekicsinylően nyilatkozott az 500 milliárd eurós mentőcsomagról, és azt állította, elsüllyedne szégyenében, ha igénybe venné az állam részéről felkínált tőkét, noha a Deutsche Bank öt év óta először veszteséggel zárta az előző negyedévet.

A svájci születésű Ackermann-nak már a vasárnapi bejelentését is általános megütközéssel vették tudomásul, ugyanis a bankár elutasította Horst Köhler államfőnek azt a követelését, hogy a bankok vezetői kérjenek bocsánatot a lakosságtól a pénzügyi válságért, ami Ackermann szerint alig érintette a Deutsche Bankot, ezért semmi ok nincs a vezeklésre.

Némileg elsimította az államfő visszautasításával kiváltott hullámokat azzal a közleményével, hogy a válság miatt lemond az eredményes munkájához kötött jutalmáról.

Hírek szerint Ackermann példáját a bank további három vezetője is követte. Õk javadalmazásuk oroszlánrészét prémiumok formájában kapják, így tavaly a Deutsche Bank vezetése közel 29 millió eurót vehetett fel, miközben fizetésük 4,3 millió euró volt.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, történelmi bukás vár Trump pártjára

Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, történelmi bukás vár Trump pártjára

Amerika választ: az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek az Egyesült Államok választópolgárai, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható volt a demokrata többség, és az előrejelzések szerint így is lett. A kérdés már csak az, hogy mekkorára fog nyúlni a demokraták mandátumfölénye. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, most úgy néz ki, a demokraták a szenátusi többséget is megszerezték. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be, azóta pedig megállás nélkül érkeznek az első eredmények. Egyelőre úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre, több republikánus fellegvár is demokrata kézre került. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×