Infostart.hu
eur:
364.42
usd:
324.46
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd

"Száz százalék, hogy Barack Obama fog győzni"

Nancy Pelosi, az amerikai képviselőház elnöke szerint száz százalék, hogy Barack Obama, a Demokrata Párt jelöltje nyeri meg a novemberi elnökválasztást.

"Száz százalék, hogy Barack Obama fog győzni" - idézte a demokrata párti kaliforniai politikust a The Examiner című washingtoni lap vasárnap. "Õ lesz a következő elnökünk, méghozzá nagy elnök, izgatottan várjuk, hogy vele dolgozzunk" - nyilatkozott a lapnak a házelnök.

Az újság szerint egyre több konzervatív szakértő látja úgy, hogy McCain már nem nyerhet. Köztük van a neves Frank Lutz is, aki szerint Pelosinak igaza van, Obama lesz a következő elnök, McCain "nem képes kommunikálni".

Nem így gondolja viszont Rudy Giuliani volt New York-i polgármester, aki korábban szintén aspirált a republikánus elnökjelöltségre. Õ továbbra is adományokat gyűjt John McCain szenátornak, aki szerinte jól fog szerepelni a választáson.

A CNN hírtelevízió vasárnap felhívta a figyelmet arra, hogy a McCain-kampány negatív üzenetei több államban célt értek. Képsorokat mutattak olyan gyűlésekről, amelyek fehér részvevői azt kiabálták, hogy Obama szocialista és terroristákkal barátkozik.

Barack Obama szombaton 100 ezer ember előtt beszélt a Missouri állambeli St. Louisban; maga is meglepődött, mekkora tömeg gyűlt össze, hogy láthassa és hallhassa. Kijelentette egyebek között, hogy McCain nem Bush és nem őt hibáztatja Bush politikájáért. De szenátusi voksainak 95 százalékával Busht támogatta, tehát "csak 95 százalékban felelős Bush politikájáért".

Elemzők felhívják a figyelmet: Obama az előválasztások idején is hatalmas tömegeket vonzott és stábja, valamint a közvélemény-kutatások is biztos győzelmét vetítették előre olyan államokban, például New Hampshire-ben, ahol végül vetélytársa, Hillary Clinton nyert.

Egyes felmérések szerint Obama támogatottsága a héten egyszer már több mint 10 százalékkal megelőzte McCain népszerűségét. A Reuters/C-SPAN/Zogby közös, vasárnap közölt kutatása szerint Obama előnye három pont alá olvadt: az állás 47,8-45,1 a javára.

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Nehéz szavakat találni arra, amit a Mol az idei harmadik negyedévben összehozott: az olajóriás történetének legerősebb negyedévét zárta, még a 2022-es energiaválság idején látott csúcsok is felül lettek múlva, több grafikonunkat is újra kellett skálázni, hogy kiférjenek a rekord összegek. Elsősorban a soha nem látott szintre emelkedő finomítói árrések és a megugró földgázárak hozták össze ezt az eredményt, a menetelést a finomítói kapacitáskiesés és az üzemanyagárakat érintő hatósági korlátozások sem tudták megfékezni. A számok mögött viszont van néhány fontos csavar: jelentős egyszeri tételek is javították az eredményt, egyes üzletágak továbbra is komoly nehézségekkel küzdenek, az októberi adatok pedig már arra utalnak, hogy a rendkívüli piaci környezet nem feltétlenül marad fenn tartósan. Mutatjuk a brutális rekordok hátterét, és azt is, hogy mi következhet most a Molnál.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×