Infostart.hu
eur:
355.84
usd:
308.14
bux:
133372.63
2026. június 10. szerda Gréta, Margit

Egyetlen mozdulattal 130 milliárdnyi közpénzt dobtak ki az ablakon

Csütörtökön még 300 millió eurót emlegettek, péntekre azonban kiderült, hogy a német állam tulajdonában lévő KFW bank legalább 538 millió eurót utalt a Lehman Brothers számlájára. Mindez hétfőn történt, amikor már köztudott volt, hogy az amerikai pénzintézet csődbe jutott. Az ügy közben politikai botránnyá dagadt Berlinben, mivel a bank felügyelő bizottságának több közismert állami vezető is tagja.

A botrány első következménye, hogy a KFW bank három vezető beosztású munkatársát felfüggesztették hivatalából, de jól értesült források szerint további tisztogatás is várható a 80 százalékban a szövetségi állam, 20 százalékban pedig a tartományok tulajdonában lévő pénzintézetben, annál is inkább, mert a kormány rendkívüli bizottságot alakított a "téves utalás" hátterének felderítésére.

Tény, hogy a bank legalább 538 millió eurót (mintegy 130 milliárd forint) utalt át az éppen csődbe ment Lehman Brothers számlájára. A pénzügyi körök zöme úgy véli, hogy az összeg aligha téríthető vissza, habár a KFW vezetősége még reméli, hogy legalább 40 százalékot sikerül jogi úton visszakapni.

Az üggyel kapcsolatban Peer Steinbrück pénzügyminiszter úgy vélte, hogy szorosabbra kell vonni az állami tulajdonban lévő bankok feletti ellenőrzést és a KFW balszerencséjéből valamennyi pénzintézetnek le kell vonni a tanulságot, elsősorban azt, hogy erőfeszítéseiket főleg eredeti feladatuk teljesítésére kell összpontosítaniuk, ami a hazai kis- és közepes vállalatok számára folyósítandó hitelek, valamint egyetemi ösztöndíjak biztosítása.

A német szakszervezeti szövetség elnöke, Michael Sommer a botránnyal kapcsolatban kaszinókapitalizmusról beszélt, amelyben a menedzserek által elkövetett hibákat a társadalomnak kell közpénzből jóvátennie. Ezzel arra utalt, hogy a KFW bank is adóból befolyt pénzeket kezel.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Elemző: így szegényednek el a magyar nyugdíjasok

Elemző: így szegényednek el a magyar nyugdíjasok

Magyarországon 2012 óta a nyugdíjasok relatív elszegényedése figyelhető meg – áll a Gazdaságkutató Intézet elemzésében. A tendencia részleteiről és az új kormány javaslatáról Stix Eriket, a GKI kutatóját kérdezte az InfoRádió.

Benyújtotta a kormány az uniós források hazahozatalához szükséges hatalmas törvényjavaslat-csomagot

A 110 oldalas javaslatcsomag szigorítja a vagyonnyilatkozatokra és ellenőrzésükre vonatkozó szabályokat, bővíti az Integritás Hatóság hatásköreit, rendelkezik a közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványok megszüntetéséről, módosítja a büntetőeljárásról szóló törvényt a korrupciós bűncselekmények kapcsán.
inforadio
ARÉNA
2026.06.10. szerda, 18:00
Gál Katalin
a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülete elnök-igazgatója
Ukrajna evakuál, közel lehet a háború lezárása – Ukrajnai háborús híreink szerdán

Ukrajna evakuál, közel lehet a háború lezárása – Ukrajnai háborús híreink szerdán

Az orosz Ria Novosztyi ukrán forrásokra hivatkozva arról ír, hogy Kijev két városból is elköltözteti a lakosságot. Ugyanakkor az itteni helyzet csalóka, a front többi részén az oroszok egyre rosszabb helyzetben vannak. Például az ukrán dróncsapások miatt komoly üzemanyaghiány alakult ki Oroszország déli régióiban. A Krasznodari határterületen pánikszerű tankolási hullám indult el, míg a Krím félszigeten tovább szigorították a májusban bevezetett jegyrendszert – írja a Reuters. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×