Infostart.hu
eur:
364.24
usd:
325.05
bux:
145330.02
2026. november 2. hétfő Achilles

Szomcsai Vongszavat az új thaiföldi kormányfő

A thaiföldi parlament szerdán megválasztotta kormányfőnek Szomcsai Vongszavat ügyvezető miniszterelnököt, aki a 2006-ban megbuktatott kormányfő, Thakszin Sinavatra sógora.

Mivel a Népi Erő Pártja (PPP) vezette kormánykoalíciónak szilárd többsége van a parlamentben, az új kormányfőt kényelmes többséggel, 298-163 arányban választották meg tisztségébe.

Valószínű, hogy a Thakszinhoz közel álló Szomcsai megválasztása miatt folytatódnak a kormányellenes tüntetések. A Népi Szövetség a Demokráciáért (PAD) ellenzéki párt hívei, akik augusztus vége óta megszállva tartják a bangkoki kormánypalota udvarát, megesküdtek arra, hogy a kormányzó párt egyetlen képviselőjét sem fogadják el miniszterelnöknek.

Szomcsai azóta látta el az ügyvezető kormányfői teendőket, hogy Szamak Szundaravedzs miniszterelnöknek csütörtökön távoznia kellett a hatalomból, mert az alkotmánybíróság szerint megsértette az alaptörvényt. Szamak ugyanis szerepelt egy magántévé főzőműsoraiban, s ezért pénzt fogadott el, ami összeférhetetlen a kormányfői funkcióval.

A 61 éves Szomcsai megválasztása után köszönetet mondott azoknak a képviselőknek, akik rá szavaztak, és ígéretet tett erre, hogy igyekszik képességei legjavát nyújtani a kormány élén. A politikus a miniszterelnöki széket azt követően foglalhatja el, hogy IX. Ráma (Bhumibol Aduljadedzs) király írásos hozzájárulását adja kinevezéséhez.

Szomcsai sógorát, Thakszin volt miniszterelnököt, miután 2006-ban királypárti főtisztek elmozdították a hatalomból, korrupcióval és hatalommal való visszaéléssel vádolták meg. Tagadja az ellene felhozott vádakat és a felelősségre vonás elől feleségével Nagy-Britanniába menekült.

A thaiföldi legfelsőbb bíróság szerdán elhalasztotta a volt miniszterelnök és felesége elleni ítélet meghozatalát, de egyben újabb letartóztatási parancsot adott ki ellenük, hogy a házaspár az ázsiai ország jogrendjének megfelelően megjelenjen a bíróság előtt a verdikt kihirdetésekor.

Címlapról ajánljuk

Szovjetunió, puhatestűzés – Magyar Péter napirend előtti viszonválasza

A kormányfő kifogásolta, hogy az elmúlt 20 évben miért nem ment át a parlamenten az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A Mi Hazánk vezetője szerinte belehazudik az emberek szemébe, a 2027-es költségvetésről viszont újra részletesebben beszélt.
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×