Infostart.hu
eur:
364.56
usd:
325.24
bux:
145741.86
2026. november 2. hétfő Achilles

Hiába várják a bevándorlókat Németországban

A német gazdasági vezetők már régóta kongatják a vészharangot az akut szakemberhiány miatt. Ennek ellensúlyozására ismételten kérték a kormányt, hogy könnyítse a bevándorlási feltételeket az Európai Unió új tagállamaiból, valamint a térségen kívülről érdeklődő, jól képzett fiatal álláskeresők számára.

Egy nemrég készült nyugat-európai felmérés szerint Németország lakossága folyamatosan csökken, így az évszázad közepére elveszti a lélekszám szerinti első helyét az Európai Unióban, és Nagy-Britannia, valamint Franciaország mögött a harmadik helyre szorul.

A berlini kormány a születések számának folyamatos csökkenését és a társadalom fokozódó elöregedését a bevándorlás élénkítésével igyekszik ellensúlyozni, azonban az eddig hozott intézkedések - például a külföldi informatikusok betelepítését célzó úgynevezett zöldkártyás megoldás -, eddig nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket.

A fejlett gazdaságokat tömörítő OECD most közétett kimutatása szerint 2006-ban 216 ezren vándoroltak be Németországba, ami az előző évhez képest 11 százalékos visszaesésnek felel meg. Ezzel Németország messze elmarad a többi fejlett ipari állam mögött, amelyekben az elmúlt évek során nemhogy csökkent volna, hanem átlagosan öt százalékkal emelkedett a betelepülők száma. A lista élén az Egyesült Államok áll, ahová 2006-ban egymillió külföldi érkezett letelepedési szándékkal.

Ugyanakkor emelkedőben van azoknak a száma, akik véglegesen hátat fordítanak Németországnak. Az ezredforduló óta öt százalékkal nőtt a kivándorlók száma, és tavaly már megközelítette a 150 ezret.

A németek zöme - érthető módon - elsősorban a szomszédos Ausztriában keres új hazát, de sokan választják az Egyesült Államokat, valamint Dániát és Lengyelországot is végleges letelepedési céllal.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Újraíródott Spanyolország jelene, „két borzalom” közül kell most választani
szakértő

Újraíródott Spanyolország jelene, „két borzalom” közül kell most választani

Dráma Spanyolországban; a múlt szerdai vasúti szerencsétlenség egy tüntetésekkel, belpolitikai konfiktusokkal feltüzelt országban történt, ahol idén már januárban is volt egy vasúti tragédia, akkor 46-an haltak meg. November végén pedig előre hozott választások lesznek az országban. Lénárt András Spanyolország-szakértő, a Szegedi Tudományegyetem Hispanisztika Tanszékének docense segít eligazodni.

Két másfél tonnás páncélszekrényre bukkantak Seszták Miklós otthonában

A Seszták Miklós KDNP-s országgyűlési képviselő, volt nemzeti fejlesztési miniszter kisvárdai házában tartott októberi házkutatás során talált páncélszekrényeket jellemzően nem magánszemélyek, hanem pénzügyi szolgáltatók és zálogházak alkalmazzák – közölte a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal (NVVH).
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×