Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 18. vasárnap Piroska

Kiszabadultak a kurd fogságból a német hegymászók

Kiszabadult a törökországi kurd szakadárok fogságából az a három német hegymászó, akiket július 8-án raboltak el az ország keleti felén fekvő Ararat hegyén - jelentette be a török külügyminisztérium.

Mint Ali Babacan török külügyminiszter telefonon német kollégájával, Frank-Walter Steinmeierrel közölte, mindhárom kiszabadult túszt jó egészségi állapotban adták át a török hatóságoknak.

További részletek egyelőre nem ismertek, a jelentésből nem derült ki, hogy a szeparatisták maguk engedték-e el foglyaikat, vagy a török fegyveres erők csaptak le az emberrablókra.

A Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) harcosai sajtójelentések szerint azért rabolták el a három németet, hogy tiltakozzanak a német biztonsági szerveknek a kurd lázadók híveire gyakorolt nyomása ellen, illetve azért, hogy Berlin vegye rá Ankarát a PKK elleni katonai akciók leállítására. Ezzel szemben a Firat, a kurdok ügyével rokonszenvező hírügynökség a múlt héten a PKK-ra hivatkozva azt közölte, hogy az emberrablási akció egy helyi szervezet kezdeményezése volt.

Címlapról ajánljuk
Kiss Róbert Richard a magyar idegenforgalomról: osztrák mintára kellene változtatni

Kiss Róbert Richard a magyar idegenforgalomról: osztrák mintára kellene változtatni

Bécset és Budapest más környékbeli konkurensét nagyobb számban keresik fel azok a gazdagabb turisták, akik kikapcsolódásuk során megvásárolnak olyan termékeket, amelyeket egy átlagos turista nem tud vagy nem akar kifizetni – mondta az InfoRádióban a turisztikai szakújságíró, aki szerint Budapestnek az osztrák főváros lehet a követendő példa. Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség elnöke pedig arról számolt be, hogy hazánk tavaly duplaannyi vendéget fogadott, mint amennyien az országban élnek.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×