eur:
401.37
usd:
365.71
bux:
73411.75
2024. október 6. vasárnap Brúnó, Renáta

Halálra késelték a fegyveres gyilkosságok elleni kampány vezéralakját

Egy brit anyát, aki a fegyverrel és késsel elkövetett bűntettek ellen kampányolt Nagy-Britannia-szerte, holtan találták saját otthonában, ahol halálra késelték.

Pat Regant, az Anyák az Erőszak Ellen nevű angol szervezet vezéralakját és kampányarcát holtan találták Leedshez közeli lakásában vasárnap este.

Az 53 éves nő a fegyverrel és késsel elkövetett erőszakos bűntettek elleni kampány nemzeti alakjának számított. Akkor indított harcot az ügy érdekében, amikor 2002 decemberében 26 éves Danny fiát lelőtték.

A rendőrség beszámolója szerint egy 19 éves fiút vettek őrizetbe azzal a gyanúval, hogy köze lehetett a nő meggyilkolásához. A letartóztatott fiú állítólag a nő unokája. A boncolás fogja pontosan kiderteni, mi okozta az anya halálát, de annyit már tudni lehet: késszúrásokkal végzett vele a brutális gyilkos.

A nő tavaly a miniszterelnöki hivatalban, a londoni Downing Street 10-ben is felszólalt a késeléses és fegyveres gyilkosságok terjedése ellen, 2006-ben pedig, egy gyilkossági eset után azt mondta: Meg kell ezt állítani. Mennyi fiatal fog még meghalni, mielőtt valamit tennének?

Angliában az utóbbi időben drámaian megugrott a tizenévesek ellen elkövetett késeléses bűncselekmények száma, aminek visszaszorítására a brit kormányzat kampányt indított. Az év eleje óta 15 tinédzsert gyilkoltak meg csak Londonban, és félő, hogy számuk az év végére eléri vagy meg is haladja a lelőtt vagy halálra szúrt fiatalok tavalyi rekord számát, a 26-ot.

Címlapról ajánljuk
Fenyegető prosztatarák, a tünetmentesség miatt muszáj szűrésre menni

Fenyegető prosztatarák, a tünetmentesség miatt muszáj szűrésre menni

Továbbra is későn fordulnak orvoshoz a férfiak Magyarországon, ezért országos férfiegészség-kampány és PSA-szűrést indul betegszervezetek és az urológusszakma összefogásával a prosztatarák ellen. Itthon naponta három férfi hal meg a betegségben, pedig a prosztatarák korai felismerés esetén jól gyógyítható.

Orbán Viktor már Olaszországban van

A Patrióták Európáért képviselőcsoport vezetői ma a jobboldali Liga pártrendezvényén gyűlnek össze – írta közösségi oldalán a miniszterelnök politikai igazgatója.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.10.07. hétfő, 18:00
Karácsony Gergely
Budapest főpolgármestere
EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. október 6. 12:53
×
×
×
×