Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 27. vasárnap Adalbert

Obama munkába fogta feleségét

Barack Obama az amerikai középosztály szavazatait akarja megnyerni, és ehhez feleségét is beveti. Szakértők szerint szüksége is van az egyszerű emberek támogatására, miután többször is elitistának titulálták a demokrata párti politikust.

A jövő keddi indianai és észak-karolinai előválasztási forduló előtt a színesbőrű Barack Obama kijátszotta az "osztály kártyát", és kampányában tematikát váltott: hangoztatni kezdte saját és felesége nehéz gyermekkorát. Szakértők szerint ezzel az amerikai átlagember szimpátiáját és szavazatát akarja magának megnyerni.

Az Indianapolisban tartott beszédében a demokrata elnökjelöltségért küzdő politikus többször hangoztatta, hogy apa nélkül, szerény körülmények között nőtt fel. Az egyedülálló édesanyja és nagyszülei nevelték, feleségének apja pedig rakodómunkásként, anyja titkárnőként dolgozott Chicagóban - tette hozzá Obama, aki még többször kitért ő és párja "sanyarú" sorsára.

Obama több alkalommal is említette beszédében, hogy át tudják érezni az egyszerű emberek szerény életét, mivel ők is ilyen életet éltek - egyszer régen, mert ma már a Harvardon diplomázott pár a sikeres és gazdag amerikaiak körébe tartozik. Michelle Obama közel 275 ezer dollárt, vagyis 45 millió forintot visz haza évente, de az egy éve szenátorként dolgozó politikus férje sem panaszkodhat, lányaikat pedig magániskolába járatják - ezt persze nem veri nagy dobra a kampánykörútja során.

Elemezők szerint Obama célja, hogy az eddig gyakran túl magasröptűnek nevezett retorika helyett tematikát váltson, és az átlagember szerepében kampányoljon tovább. Ezzel talán el tudja érni azt a fehér, főképp fizikai munkát végző társadalmi réteget, ami eddig inkább Hillary Clinton szavazóbázisához tartozott.

A közvélemény-kutatások szerint Indiana államban ugyan kevéssel, de Clinton vezet, és Észak-Karolinában is, ahol eddig Obama állt az élen, folyamatosan kapaszkodik fel a volt first lady.

Címlapról ajánljuk
Felejthetetlen ünnepnek ígérkezik Lionel Messi utolsó meccse

Felejthetetlen ünnepnek ígérkezik Lionel Messi utolsó meccse

Egymás után érkeznek Európából az argentin válogatotthoz a játékosok a következő napok, hetek válogatott mérkőzéseire. A program vitathatatlan csúcspontja az október 6-i, Benin elleni mérkőzés, amelyen Lionel Messi elbúcsúzik a válogatottól.

Magyar Péter: a KATA széles körű kiterjesztésén dolgozik a kormány

A nemzet egységének fontosságát hangsúlyozta Magyar Péter szombaton, országjárásának szolnoki állomásán. A kormányfő beszélt a vagyonadó bevezetéséről, a kisadózó vállalkozások tételes adójának (KATA) visszaállításáról, az elszámoltatásról, bejelentett egy tízmilliárd forintos várólistacsökkentési programot, és közölte, azt kéri a Tisza frakciótól, hogy egyhangúlag szavazza meg mentelmi jogának felfüggesztését.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×