Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 27. vasárnap Adalbert

Szlovákia egy lépéssel közelebb az euró bevezetéséhez

Szlovákia újabb lépéssel közelebb került ahhoz, hogy jövőre bevezessék az eurót az országban - derült ki azután, hogy az Európai Bizottság most közzétett előrejelzése szerint az utolsó komoly akadály, az infláció sem okoz majd gondokat.

Pozsonyban nagy megkönnyebüléssel fogadták az Európai Bizottság szlovák inflációval kapcsolatos előrejelzését, amely szerint ebben az évben a harmonizált infláció 3,8 százalékkal eléri a csúcsot, és 2009-ben 3,2 százalékra mérséklődik.

A nyilvánosságra hozott harmonizált fogyasztói áremelkedési ráta bizakodásra ad okot, ugyanis azt vetíti előre, hogy Szlovákia teljesíti majd az euróbevezetés inflációs feltételét is.A többi kritériumot Pozsony már korábban bőven teljesítette.

A brüsszeli bejelentést követően a korona új történelmi maximumra erősödött az euróval szemben, egy euró 32 korona 20 hellert ért. Szakértők szerint a szlovák pénznem az árfolyam-rögzítés előtt még tovább erősödhet.

A múlt héten az Európai Központi Bank aggodalmának adott hangot az inflációs kritériummal kapcsolatban.Az Euróopai Bizottság azonban elfogadta a szlovák pénzügyminisztérium és jegybank érveit, amelyek szerint az euró tervezett bevezetése után is kordában tudják majd tartani az áremelkedést.

Az Európai Bizottság , valamint az Európai Központi Bank is május 7-én fogalmazzák meg végső álláspontjukat a 2009-es szlovák euróbevezetésről. Amennyiben az Európai Bizottság és az Európai Központi Bank pozitív értékelést ad Szlovákiáról, az EU pénzügyminiszterei júniusban ajánlást tesznek arra, hogy az országot 2009. január elsejével vegyék fel az euróövezetbe. A végső hozzájárulás az EU-tagországok állam- és kormányfőinek június 20-án megrendezésre kerülő csúcstalálkozóján születhet meg.

Hanganyag: Protics János

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Felejthetetlen ünnepnek ígérkezik Lionel Messi utolsó meccse

Felejthetetlen ünnepnek ígérkezik Lionel Messi utolsó meccse

Egymás után érkeznek Európából az argentin válogatotthoz a játékosok a következő napok, hetek válogatott mérkőzéseire. A program vitathatatlan csúcspontja az október 6-i, Benin elleni mérkőzés, amelyen Lionel Messi elbúcsúzik a válogatottól.

Magyar Péter: a KATA széles körű kiterjesztésén dolgozik a kormány

A nemzet egységének fontosságát hangsúlyozta Magyar Péter szombaton, országjárásának szolnoki állomásán. A kormányfő beszélt a vagyonadó bevezetéséről, a kisadózó vállalkozások tételes adójának (KATA) visszaállításáról, az elszámoltatásról, bejelentett egy tízmilliárd forintos várólistacsökkentési programot, és közölte, azt kéri a Tisza frakciótól, hogy egyhangúlag szavazza meg mentelmi jogának felfüggesztését.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×