Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia

A strasbourgi bíróság előtt a Babes-Bolyai egyetem elbocsátott oktatóinak ügye

A strasbourgi emberi jogi bírósághoz fordulnak a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem magyar oktatói annak érdekében, hogy Romániát kártérítésre kötelezzék, mert még 2006 végén magyar feliratok elhelyezése miatt elbocsátották őket az intézményből. Egyikük, Hantz Péter az InfoRádiónak elmondta: végső céljuk, hogy Erdélyben létrejöjjön az államilag finanszírozott, önálló magyar egyetem.

Először december elején bocsátottak el minket az egyetemről, ám a később kiszálló minisztériumi vizsgálóbizottság megállapította, hogy a döntés nem jogerős. Azután vált azzá, december 20-án, hogy lezárult az ellenünk indított fegyelmi eljárás - mondta az InfoRádiónak a Bolyai Kezdeményező Bizottság elnöke.

Hantz Péter hozzátette: amikor kiszerelte a magyar feliratokat, kollégája, Kovács Lehel ott sem volt, mégis elbocsátották azzal az indokkal, hogy morálisan támogatta az akciót.

Az elbocsátott oktatók munkaügyi pert indítottak az intézmény ellen, amelyet első és másodfokon is elvesztettek, ezáltal lehetőségük nyílt arra, hogy a strasbourgi Európai Emberi Jogi Bírósághoz forduljanak.

Az oktatók végső célja, hogy Erdélyben létrejöjjön az államilag finanszírozott, magyar tannyelvű Bolyai Egyetem. Ennek a küzdelemnek egy mozzanata, hogy a strasbourgi szervezethez fordultak - magyarázta Hantz Péter.

A bíróság nem avatkozhat be a román jogrendbe - bármilyen döntés is születik tehát, az oktatókat nem helyezik vissza korábbi állásukba -, kártérítés fizetésére azonban kötelezheti Romániát - közölte a Bolyai Kezdeményező Bizottság elnöke.

Hantz Péter elmondta: aláírásgyűjtést kezdtek annak érdekében, hogy népi kezdeményezésként benyújthassanak egy, a magyar egyetem újraindításáról rendelkező törvénytervezetet a román parlamenthez. Ehhez hasonló javaslat már érkezett az országgyűléshez a kilencvenes évek elején, azt azonban nem tárgyalták meg a politikusok.

A nyilvános vitára bocsátott törvénytervezetet a kezdeményezők június 7-ig szeretnék véglegesíteni. Ennek érdekében nyílt levelet intéztek a romániai magyar pártok és közképviseleti szervek vezetőihez, hogy apparátusukkal segítsék a munkát, és a szükséges számú aláírás összegyűjtését - tette hozzá Hantz Péter.Évek telhetnek el

A statisztikák azt mutatják, hogy azok a perek, amelyek végén érdemi döntés születik a strasbourgi emberi jogi bíróságon, az indítástól számítva két-három évig tartanak - mondta az InfoRádiónak a Babes-Bolyai Tudományegyetemről elbocsátott magyar oktatók jogi képviselője.

Takács Albert közölte: a strasbourgi bíróság nem semmisítheti meg, nem bírálhatja felül a nemzeti bíróságok döntéseit; a szervezet az adott államot, ez esetben Romániát marasztalhatja el.

Bár úgy tűnik, hogy az elbocsátott oktatók ügye munkaügy, hátterében valójában az a kérdés húzódik meg, hogy egy egyetemen belül megengedhetőek-e olyan törekvések, véleménynyilvánítások, amelyek egy önálló magyar nyelvű felsőoktatási intézmény létrehozására irányulnak - magyarázta az elbocsátottak jogi képviselője.

Az indítványnak június 1-jéig kell Strasbourgba érkeznie; az azt követő elfogadhatósági eljárásban a bíróság azt vizsgálja majd, nincs-e olyan formai hiba vagy nyilvánvaló alaptalanság, amely a kereset azonnali elutasítását hozná magával. Ez néhány hónap alatt lezajlik, és, ha a keresetet elfogadják, meg kell tenni a konkrét indítványokat, csatolni kell a bizonyítékokat - fűzte hozzá Takács Albert.

Hanganyag: Németh Zoltán

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
100 éves a Micimackó: bekerült egy kiskutya is a sztoriba

100 éves a Micimackó: bekerült egy kiskutya is a sztoriba

Alan Alexander Milne angol író olyan mesevilágot teremtett az 1926-ban megjelent Micimackó című könyve által, amely még ma is meghatározó a gyermekirodalomban. „Mici” egyébként nem más, mint Karinthy Frigyes testvére, Emília, aki a nyersfordítást végezte – ez is elhangzott a beszélgetésünkben Lovász Andreával, a Móra Kiadó főszerkesztőjével.

Orbán Viktor Miskolcon „egy hosszú szerelmi történetről” beszélt, bejelentést tett a tanárbérről

A digitális polgári körök rendezvényén a közönség kérdéseire válaszolt a pártelnök-miniszterelnök, a Tisza Pártot és a DK-t a háborúfenntartók közé igyekvő pártoknak nevezte, a városiakat pedig kérte, döntsék el, hogy egy nagy ipari beruházást szeretnének, vagy több kisebbet, ezután áll rendelkezésre. Bejelentette, hamarosan 900 ezer forint lesz az átlagos tanárbér, a Benes-dekrétumok miatt joghátrányt szenvedők pedig segítséget kapnak.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Borús kilátásokkal indul 2026 a hazai napelemek számára

Borús kilátásokkal indul 2026 a hazai napelemek számára

Európa nagy részén a szokásosnál felhősebb idő, ezáltal a sokéves átlagnál kisebb besugárzási értékek valószínűsíthetőek 2026 első hónapjaiban - derül ki egy új elemzésből, amely műholdas adatokat és mesterséges intelligencia/gépi tanulási algoritmusokat használva modellezte az első fél évben világszerte várható napenergia-termelési körülményeket. A legnagyobb negatív anomália Kelet-Európában és az északi országokban várható, ahol helyenként akár 10%-kal is kisebb lehet a besugárzás, mint a sokéves átlag. Miután elsősorban a besugárzás határozza meg, hogy mennyi áramot termelnek a naperőművek, így kiemelt jelentősége van a napenergia-termelés arányát tekintve 2024-ben világelső Magyarország energiaellátása szempontjából is.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×