Infostart.hu
eur:
364.26
usd:
319.73
bux:
151905.04
2026. szeptember 25. péntek Eufrozina, Kende

Magyarország buktatja meg az európai tervet?

Az igazságügyi és rendészeti miniszter szerint nehéz lesz kivitelezni az Európai Bizottság által tervezett biztonsági intézkedéseket.

Takács Albert az Európai Unió bel- és igazságügy-minisztereinek szlovéniai találkozója után elmondta: több tagállam is úgy véli, hogy indokolatlan tizenhárom évig őrizni az unión kívülről érkező légi utasok személyes adatait.

A politikus úgy fogalmazott: nehéz bizonyítani, hogy az új szabály segít a kitűzött célok elérésében, és az sem biztos, hogy a jogszabály Magyarországon kiállná az alkotmányosság próbáját.

Takács Albert beszámolt arról is, hogy a menekültügyi együttműködés keretében több tagállam - köztük Magyarország is - szeretné egy úgynevezett támogató hivatal létrehozását. Ez egy olyan szolgáltatási központ lenne, amely összehangolná a menekültekkel kapcsolatos pénzügyi források elosztását.

Címlapról ajánljuk

Szoboszlai Dominik: ha tehetném, minden nap válogatott focista lennék

„Nagyot mondtam, de nem fogom alábecsülni magamat, és bízom a társaimban” – jelentette ki azzal kapcsolatban, hogy szerinte a 12 pont megszerzése sem lehetetlen a magyar, ukrán, északír, grúz csoport első négy összecsapásán most, rövid idő leforgása alatt. Mindent kiad magából, a felelősséget pedig vállalja csapatkapitányként, bátorítva azokat, akik most a hiányzó sérültek miatt lehetőséget kapnak Marco Rossitól.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
Fiatal startupperek tesznek a nemek közötti egyenlőségért

Fiatal startupperek tesznek a nemek közötti egyenlőségért

Miközben egyre több nő lép be a startupvilágba, a tőkéhez való hozzáférésben továbbra is jelentős a nemek közötti különbség: a PitchBook adatai szerint 2024-ben az Egyesült Államokban a kizárólag nők által alapított startupok mindössze az összes kockázatitőke-befektetés 1%-át kapták, pedig arányaiban nem kevesebb a siker-rátája a női alapítású kezdeményezéseknek. A különbségek ráadásul nem csak a vállalkozói pálya későbbi szakaszában jelennek meg, már fiatal korban is eltérés mutatkozik abban, hogy a lányok és a fiúk mennyire látják maguk előtt reális lehetőségként a vállalkozói életpályát. Éppen ezért különösen fontos, hogy a következő generáció lányai minél korábban találkozzanak inspiráló példaképekkel, valódi tapasztalatokkal és támogató közeggel - ezt a célt tűzte ki maga elé a FOUND(H)ER kezdeményezés, amely egy nemzetközi élményen és személyes mentoráción keresztül hozná közelebb a vállalkozói világot a 18–25 éves fiatal nőkhöz.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×