Infostart.hu
eur:
364.63
usd:
325.97
bux:
0
2026. november 6. péntek Lénárd

Hősként ünneplik a szerencsétlenül járt gép pilótáját - képekkel

Hősként ünneplik a British Airways pilótáját, aki a Peking-London járattal kényszerleszállást hajtott végre a Heathrow repülőtéren. Csodával határos módon tudta ugyanis letenni a gépet, így elkerülte, hogy az a sűrűn lakott Nyugat-Londonra zuhanjon.

A pilóta segélyjeleket adott le, amikor a gép hajtóművei leszállás előtt, a sűrűn lakott Nyugat-London felett elvesztették tolóerejüket, és a fedélzeti elektronikus repülésirányítási rendszerek is felmondták a szolgálatot.

Szakértők szerint "csodával határos" módon sikerült a pilótának elkerülnie, hogy a gép lezuhanjon a lakott területen, és ezáltal rengeteg ember essen a tragédia áldozatául.

A gép az egyik utas beszámolója szerint úgy zuhant le, mint egy kődarab, de a fedélzeten lévő 152 embert sikerült kimenekíteni, csupán hat embert szállítottak kisebb sérüléssel kórházba.

Willie Walsh, a BA vezérigazgatója örömmel jelentette ki a szerencsés véget ért incidens után, hogy a személyzet milyen hihetetlenül profi módon oldotta meg a feladatát. Megerősítette, hogy megkezdődött a baleset vizsgálata, és mindaddig, amíg ez be nem fejeződik, nem lenne "megfelelő" spekulálni, hogy azt mi okozta.

A kényszerleszállás miatt estig nem tudták megnyitni a déli kifutópályát, ezért késéssel érkeztek és indultak a gépet. Egy órával a tervezettnél később indulhatott el kínai és indiai látogatására Gordon Brown kormányfő is.

A becsapódás robaját hallva a kormányfőt kísérő rendőrök először azt hitték, valaki merényletet kísérelt meg Brown ellen. Bár a repülő mindössze ezer méterre a kormányfő gépétől állt meg, a Scotland Yard szerint semmi okuk nincs azt feltételezni, hogy a kényszerleszállás terrorista merénylet lett volna.

Címlapról ajánljuk

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Kiterjesztené az űrbe a háborúkat Oroszország, ömölhetnek az amerikai fegyverek Ukrajnába – Háborús híreink pénteken

Kiterjesztené az űrbe a háborúkat Oroszország, ömölhetnek az amerikai fegyverek Ukrajnába – Háborús híreink pénteken

Támadást gyakorolhatott az az orosz katonai műhold, amely rendkívül közel manőverezett egy nyugati kereskedelmi űreszközhöz az alacsony Föld körüli pályán. A finn ICEYE vállalat által üzemeltetett műhold kormányzati és katonai megrendelőknek, köztük Ukrajnának is szolgáltat radarfelvételeket - írta meg a Reuters. Újraindulhatnak az Ukrajnának szánt amerikai fegyverszállítmányok, miután januártól az amerikai kongresszus mindkét házában többségbe kerülnek a Kijevet támogató demokrata döntéshozók - írta meg a Reuters. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×