Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 26. szombat Jusztina, Pál

Már az együttműködést készíti elő Clinton és Obama

Ezentúl visszafogottabban bírálja majd egymást a demokraták két legesélyesebb elnökjelöltje. Hillary Rodham Clinton és Barack Obama attól tart, hogy a kiélezett választási retorika gyöngítené a párt esélyeit arra, hogy megszerezze a Fehér házat.

A békülést Obama kezdte, aki újságírók előtt kijelentette: nem akarja, hogy a Clinton elleni csatában elfelejtődjön, mi is a kampány végső célja. Az egykori first ladyre és másik vetélytársára, John Edwards volt szenátorra utalva hangsúlyozta: "bár vannak közöttünk véleménykülönbségek, a célunk ugyanaz. Demokraták vagyunk, hiszünk az emberi jogokban." Egy órával később már Clinton is közleményt adott ki, amelyben hasonló hangot ütött meg.

Miközben a demokrata jelöltek egymással békülnek, a republikánusok csak a csatára figyelnek: ma tartják a következő előválasztást Michiganben. A demokraták bojkottálják az előválasztást, mert a beleegyezésük nélkül hozták előbbre annak időpontját.

Mitt Romney és John McCain sem engedheti meg magának, hogy veszítsen. A felmérések szerint a két jelölt támogatottsága nagyjából azonos az államban, ahol Mike Huckabee volt arkansasi kormányzó a harmadik helyre számíthat.

Hármuk közül leginkább Romney számára élet-halál kérdése a győzelem, hiszen veszített Iowában és New Hampshire-ben is. Ha most sem sikerül győznie, akkor valószínűleg ki is száll a küzdelemből.

A demokrata jelöltek legközelebb szombaton, Nevadában mérettetnek meg. Edwards, aki eddig nem váltott hangot, agresszív kampányt folytat itt és Dél-Karolinában is. Mindkét riválisát leszólta, azt mondta, egyikük sem lesz képes megszerezni a Fehér házat novemberben, egyedül csak ő elég erős arra, hogy megharcoljon a republikánusokkal és a vállalati érdekekkel.

Címlapról ajánljuk
„Közük nem volt a meccshez” – értékelések az Ukrajna elleni vereség után

„Közük nem volt a meccshez” – értékelések az Ukrajna elleni vereség után

A kapus Tóth Balázs szerint kicsalogatták az ukránok a magyar védőket a győztes góljuk előtt, de szomorkodni nincs idő, 3 nap múlva Észak-Írországban pályára kell lépni. Szoboszlai Dominik csapatkapitány úgy látja, a meccs végi balhé benne van a fociban, az ukránoknak ráadásul szerinte nem sok közük volt a találkozóhoz. Marco Rossi szövetségi kapitány szerint egyszerűen a két évvel ezelőtti Európa-bajnokság óta a válogatott balszerencsés.

Polgár Judit az InfoRádióban: ki vagyunk szolgáltatva a mesterséges intelligenciának

A kritikus gondolkodás áll a 12. Polgár Judit Világsakkfesztivál középpontjában. Az eseményt most szombaton rendezik meg a Magyar Nemzeti Galériában. Az InfoRádióban Polgár Judit beszélt a rendezvényről, és a tudatos gondolkodás szükségességéről
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
Erős napja volt az amerikai tőzsdéknek

Erős napja volt az amerikai tőzsdéknek

A befektetők ma is elsősorban az iráni fejleményekre és az amerikai kamatpályával kapcsolatos várakozások alakulására figyelhetnek. A kötvénypiacon tovább fokozódott a feszültség: a 10 éves amerikai állampapír hozama 2007 óta nem látott szintre emelkedett, miközben a 30 éves hozam is tovább kapaszkodott. A hozamemelkedést a Fed szigorúbb hangvétele, az iráni háború miatt tartósan magas energiaárak és a vártnál erősebb gazdasági adatok egyaránt fűtik. Ma kisebb emelkedés látszott Európa tőzsdéin, és az Egyesült Államokban is optimista hangulatban telt a kereskedés. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×