Infostart.hu
eur:
362.26
usd:
322
bux:
145471.12
2026. október 16. péntek Gál

Lendületbe hozná Bush a közel-keleti békefolyamatot

Mahmúd Abbász palesztin elnökkel, majd Tony Blairrel, a közel-keleti ügyekben illetékes kvartett megbízottjával tárgyalt George Bush amerikai elnök hétfőn New Yorkban, hogy megpróbálja lendületbe hozni az izraeli-palesztin béke megteremtését célzó, novemberre tervezett nemzetközi konferenciát.

Az ENSZ-közgyűlés 62. ülésszakának megnyitása előtt egy nappal tartott találkozón Bush megerősítette Abbásznak és a kíséretében lévő Szalám Fajjád kormányfőnek, hogy támogatja a demokratikus és békés palesztin állam megteremtését. Annak a meggyőződésének adott hangot, hogy megvalósítható az egymás mellett békében élő izraeli és palesztin állam víziója, és e cél megvalósításához az Egyesült Államok segítséget nyújt.

A novemberi békekonferencia házigazdájaként azonban nehéz feladat előtt áll Bush elnök, amit jól jelez, hogy Abbász megismételte korábbi álláspontját, miszerint a tanácskozásnak lényegi témákról kell szólnia, el kell vezetnie a végleges békemegállapodás felvázolásához. Izrael csak egy közös nyilatkozat elfogadását szeretné, jóval határozatlanabb tartalommal.

A palesztin elnök köszönetet mondott Bushnak a konferencia összehívásáért, amely "újraélesztette a reményt" a palesztinok körében, de emlékeztetett arra, hogy Izrael és Palesztina között továbbra is nagy nézeteltérések vannak. Utalt arra, hogy Ehud Olmert izraeli kormányfővel az eddig tartott öt megbeszélésükön sem tudtak dűlőre jutni arról, hogy milyen eredményt kell hoznia békekonferenciának.

Condoleezza Rice amerikai külügyminiszter a múlt héten járt a Közel-Keleten, hogy előkészítse a talajt a novemberi konferenciához. George Bush elnök azt tervezi, hogy októberben a térségbe küldi feleségét, Laura Busht az Egyesült Államok térségbeli imázsának javítása céljából.

Washington a hétvégén bejelentette, hogy az Arab Liga különleges bizottságának tizenkét tagállamát, köztük Szíriát is meghívja a békekonferenciára. Az Arab Ligának azonban továbbra is kétségei és aggodalmai vannak a tanácskozás sikerének esélyét illetően, sőt, a célok és a napirend tisztázásának hiányában, még Szaúd-Arábia, az Egyesült Államok egyik legfontosabb szövetségese sem döntött arról, hogy részt vegyen-e konferencián.

Címlapról ajánljuk
„Budapest koszosabb, mint öt évvel ezelőtt” – egymásnak feszültek a fővárosi politikusok

„Budapest koszosabb, mint öt évvel ezelőtt” – egymásnak feszültek a fővárosi politikusok

Egymásnak feszülő politikusok és húsbavágó ügyek szerepeltek a Fővárosi Közgyűlés klímavédelmi, közlekedési és városfejlesztési bizottság csütörtöki ülésén. A Budapestet eluraló drogkérdésről hosszan vitáztak, és példák során kérték számon a hatékonyságot a fővárosi politikusok.

Közeledik egymáshoz Ukrajna és Magyarország Volodimir Zelenszkij szerint

Ukrajna és Magyarország közeledik egymáshoz, és a két ország kapcsolatában előrelépés tapasztalható - jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök Brüsszelben pénteken, Magyar Péter miniszterelnökkel folytatott megbeszélését követően.
inforadio
ARÉNA
2026.10.16. péntek, 18:00
Keleti Arthur
kibertitok jövőkutató, az Informatikai Biztonság Napja (ITBN) alapítója
Tisza-kormány: megy a harc az uniós kötségvetés körül

Tisza-kormány: megy a harc az uniós kötségvetés körül

Éles vita bontakozott ki az uniós csúcson, ahol Magyarország is a hat blokkoló tagállam közé került. Magyar Péter szerint az uniós költségvetési javaslat jelenlegi formájában nem fogadható el. Itthon a betegellátás elérte a határait, ezért a kormány rendszerszintű változásra készül, a szakminisztérium pedig szigorúbb ellenőrzést vezet be a kiszervezett állami feladatoknál. A Seszták-ügy már a NAV-ot is elérte, ahol menesztettek egy elnökhelyettest, az aranykonvoj ügyében pedig a strasbourgi emberi jogi bíróság indít vizsgálatot. A vagyonadó körül sem csitul a vita, hiszen a kamara többek között a szociális kata bevezetését javasolja, tizennégy szakmai szervezet pedig érdemi változtatásokat sürget.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×