Infostart.hu
eur:
362.75
usd:
322.65
bux:
145259.06
2026. október 16. péntek Gál

Tovább dolgozhatnak a zaklatás miatt elítélt orvosok

Nagy-Britanniában nagy felháborodást váltott ki, hogy továbbra is sokan dolgoznak azok közül az orvosok közül, akiket elítéltek szexuális zaklatásért, és azért, mert gyermekekről készítettek pornográf felvételeket.

Az ügynek 11 érintettje van, akik közül hatan ugyan csak felügyelet alatt végezhetik a munkájukat, öt mellé azonban a munkájukat állandóan ellenőrző felettest sem rendeletek. Mindössze azt szabták meg, hogy gyermekekkel nem foglalkozhatnak.

A brit nemzeti egészségügyi hatóságok szerint nem tilthatják el őket a munkavégzéstől, mert az ellentétes lenne az emberi jogokkal.

Az orvosok neve azonban nem került fel arra a listára sem, amely a szexuális zaklatás miatt elítélt emberek nevét tartalmazza.

Pedig ez a lista sokaknak biztonságot jelent, hiszen értesülhetnek arról, kiktől kell megvédeniük magukat vagy gyermekeiket.

A betegszervezetek azért tiltakoznak, mert szerintük az egészségügyben elsősorban a betegjogoknak kellene érvényesülniük. Mint mondják, az orvos-beteg viszonynak bizalmon kell alapulnia, ehhez pedig tudniuk kell, kik azok az orvosok, akikben megbízhatnak.

Címlapról ajánljuk
Mi vár Donald Trumpra a félidős választásokon? – Csizmazia Gábor az Arénában

Mi vár Donald Trumpra a félidős választásokon? – Csizmazia Gábor az Arénában

Az Amerikai Egyesült Államokban a félidős választások eredetileg nem az elnök megítéléséről szólnának, a gyakorlatban azonban régóta politikai népszavazásként működnek az aktuális elnök teljesítményéről, most különösen is így lesz ez – tette világossá az InfoRádió Aréna című műsorában Csizmazia Gábor, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa.

Négyszemközt tárgyalt Magyar Péter Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel

Az ukrán elnököt teljes szolidaritásáról biztosította „a hazája ellen már majd 5 éve tartó embertelen orosz agresszió miatt” Magyar Péter. Elmondta azt is, hogy Magyarország kész minden lehetséges diplomáciai eszközzel segítséget nyújtani egy mielőbbi tűzszünet és egy tartós béke megteremtésében.
inforadio
ARÉNA
2026.10.16. péntek, 18:00
Keleti Arthur
kibertitok jövőkutató, az Informatikai Biztonság Napja (ITBN) alapítója
Új befektetési korszak köszöntött be: az AI már képes önállóan kezelni a félretett pénzünket

Új befektetési korszak köszöntött be: az AI már képes önállóan kezelni a félretett pénzünket

A mesterséges intelligencia a portfóliókezelés mindennapi részévé vált, miközben az ETF-ek a magyar lakossági piacon is slágertermékké váltak – derült ki a K&H Alapkezelő pénteki sajtótájékoztatóján. A bankcsoport három eltérő ügyféltípust különböztet meg: az önálló, digitális befektetőket, akik gyakran ETF-ekben gondolkodnak, a tanácsadást, banki szakértői támogatást igénylőket, valamint azokat a kezdő befektetőket, akik alacsony belépési küszöbű megtakarítási-befektetési megoldásokat keresnek. A hamarosan a Budapesti Értéktőzsdére is bevezetni tervezett újhullámos ETF-ek, a "Blue Sphere" család tagjai azoknak jelenthetnek testhezálló megoldást, akik a globális részvénypiacokra szeretnének befektetni, de forintban, és devizaárfolyam-kockázattól mentesen.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×