Infostart.hu
eur:
362.42
usd:
322.01
bux:
145438.91
2026. október 16. péntek Gál

Nemsokára útjára indul a kínai szélvész

Az év végére elkészül Kína első olyan saját fejlesztésű és kivitelezésű vonata, amely 300 kilométer per órás sebességre lesz képes.

Az új vonat nagyjából 600 utas befogadására lesz alkalmas, és az eddigi 70 perc helyett fél óra alatt teszi majd meg a Peking és Tianjin közötti 150 kilométeres távolságot.

Kínában jelenleg 250 kilométer per órás sebességgel közlekedik a leggyorsabb vonat.

2008 első felében tíz vonat készül el a vasúti minisztérium megrendelésére, és már a pekingi olimpia előtt üzembe állnak. Az első kínai szupervonat április 18-án indult el Sanghaj és Szucsou között.

A kínai tervek szerint Sanghajt és Hangzut mágnesvasút köti majd össze, amely 450 kilométer per órás sebességgel közlekedik majd a két város között.

A leggyorsabb vonat rekordját jelenleg a francia TGV tartja, amely eléri a 320 kilométer per órás sebességet.

Címlapról ajánljuk
„Budapest koszosabb, mint öt évvel ezelőtt” – egymásnak feszültek a fővárosi politikusok

„Budapest koszosabb, mint öt évvel ezelőtt” – egymásnak feszültek a fővárosi politikusok

Egymásnak feszülő politikusok és húsbavágó ügyek szerepeltek a Fővárosi Közgyűlés klímavédelmi, közlekedési és városfejlesztési bizottság csütörtöki ülésén. A Budapestet eluraló drogkérdésről hosszan vitáztak, és példák során kérték számon a hatékonyságot a fővárosi politikusok.

Közeledik egymáshoz Ukrajna és Magyarország Volodimir Zelenszkij szerint

Ukrajna és Magyarország közeledik egymáshoz, és a két ország kapcsolatában előrelépés tapasztalható - jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök Brüsszelben pénteken, Magyar Péter miniszterelnökkel folytatott megbeszélését követően.
inforadio
ARÉNA
2026.10.16. péntek, 18:00
Keleti Arthur
kibertitok jövőkutató, az Informatikai Biztonság Napja (ITBN) alapítója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×