Infostart.hu
eur:
363.18
usd:
322.72
bux:
144535.96
2026. október 16. péntek Gál

Slota nem tűri, hogy szélsőségesnek nevezzék

Ján Slota, a kormányban koalíciós partnerként részt vevő nacionalista Szlovák Nemzeti Párt (SNS) vezetője kikérte magának, hogy "szélsőségesnek, idegengyűlölőnek és fajgyűlölőnek" nevezte őt Csáky Pál, az ellenzéki Magyar Koalíció Pártjának elnöke az Európai Parlamentnek küldött levelében.

A dühödt magyarellenességének rendszeresen hangot adó szlovák politikus a SITA hírügynökségnek nyilatkozva kijelentette: "Határozottan kikérem magamnak, hogy a Horthy-rendszer ivadékának minősíthető ember ezen a hangon szóljon a pártunkról."

Slota jelezte, hogy a szlovák hatóságoknál megfelelő lépéseket készül tenni Csáky ellen.

Slota azt sérelmezte, hogy az MKP elnöke szeptember 10-én megküldte Jean Marie Cavadnak, az Európai Parlament emberi jogi bizottsága elnökének azt a szlovák parlamenti határozattervezetet, amelyben Slota pártja a szlovákiai magyarok meghurcoltatásához a kollektív bűnösség elve alapján jogi alapot nyújtó Benes-dekrétumok érinthetetlenségének kimondását kezdeményezte.

A határozatot a pozsonyi törvényhozás a kormánypártok és az ellenzék szlovák képviselőinek teljes támogatásával időközben már szentesítette.

Csáky a dokumentumhoz mellékelte pártja magyar-szlovák megbékélési nyilatkozatát, valamint a magyar Országgyűlés frakcióinak ezzel azonosuló öt párti nyilatkozatát is.

A dokumentumokhoz csatolt kísérőlevélben Csáky ecsetelte a magyar és a szlovák politika ellentétes irányú törekvéseit.

Címlapról ajánljuk
A Vajdasági Magyar Újrakezdés is indul a választáson – három üzenet

A Vajdasági Magyar Újrakezdés is indul a választáson – három üzenet

A Vajdasági Magyar Újrakezdés is indul a szerbiai nemzeti tanácsi választásokon. Négy évvel ezelőtt csak egyetlen lista, a Vajdasági Magyar Szövetség által támogatott Magyar Összefogás indult. Az idén alapított Vajdasági Magyar Újrakezdés listáján 35 jelölt szerepel, a listavezető Mezei Zoltán színész. Az InfoRádió megkereste Rózsa Zsombort, a Vajdasági Magyar Újrakezdés elnökét.

Az EU-csúcs árnyékában – Nem elég, hogy lassú az EU gépezete, most van „mindenhol” választás is

Uniós versenyképesség, energiapiaci helyzet, migráció és költségvetés az aktuális témák a kétnapos uniós csúcson Brüsszelben. Az első napon már túl vagyunk, mi várható a folytatásban? Ezt kérdezte az InfoRádió Gálik Zoltántól, a Corvinus Egyetem docensétől.
inforadio
ARÉNA
2026.10.16. péntek, 18:00
Keleti Arthur
kibertitok jövőkutató, az Informatikai Biztonság Napja (ITBN) alapítója
Jelentős átalakítás jön a hegyvidéki kerületben, de megy a vita a kerékpársávon

Jelentős átalakítás jön a hegyvidéki kerületben, de megy a vita a kerékpársávon

A Böszörményi út átfogó felújításának tervezése során a korábbi verzió helyett várhatóan az úgynevezett koppenhágai modell alapján alakítaná ki az új kerékpárutat az önkormányzat, miután a helyi képviselő-testület jóváhagyta az erre vonatkozó módosító javaslatot. A döntés célja, hogy a kerékpárosok maximális védelmet kapjanak a gépjárműforgalomtól és a balesetveszélyes villamossínektől, miközben az utca parkolókapacitása sem csökken. A tervet mégis rengeteg kritika övezi, a helyi lakosok siratják a parkolókat és még több zöldet követelnek.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×