Infostart.hu
eur:
361.55
usd:
315.28
bux:
152996.63
2026. szeptember 21. hétfő Máté, Mirella

Rejtélyes légicsapás a sivatagban: a szálak messzire vezetnek

A Sunday Times című brit lap információi szerint Izrael Észak-Koreából származó nukleáris berendezéseket semmisített meg Szíria területén a hónap elején.

A lap úgy tudja, hogy az akcióban a zsidó állam légierejének 69. százada vett részt. Az F-15-ös vadászbombázók éjszaka repültek be Szíria légterébe, és egy, az iraki határtól ötven kilométerre fekvő célpontot támadtak.

A földön egy kommandós csapat segítette a támadást azzal, hogy lézersugarakkal célra vezették a repülőgépeket. A támadás célpontja egy föld alatti raktár volt.

A támadásról a szíriai kormány nem közölt pontos részleteket. Szíria szeptember 12-én emelt panaszt az ENSZ-ben a légtérsértés miatt. Bassár Dzsaafari, az ország képviselője a szervezetben azt közölte, hogy a repülők szíriai célpontokat támadtak, de kárt nem okoztak.

A Times korábban úgy értesült, hogy a raktárban a Hezbollah radikális szervezet fegyverutánpótlását tartották, de az új feltételezések szerint a föld alatti bunkerban olyan nukleáris anyagok, eszközök voltak, amely Észak-Koreából származtak.

A támadást szeptember 12-én a Pentagon is megerősítette. Washington annyit hozott nyilvánosságra, hogy hat nappal korábban izraeli vadászbombázók legalább egy célpontot eltaláltak Szíria északkeleti részén.

Andrew Semmel, az amerikai külügyminisztérium munkatársa szerint elképzelhető, hogy Szíria "titkos szállítótól" nukleáris felszerelést kapott. Hozzátette: az országban több "külföldi szakember" is tartózkodott.

Észak-koreaiak voltak ott, ez nem kérdéses - vélekedett a szakértő, hozzáfűzve, hogy az ügybe a pakisztáni atombomba "atyja", Khan professzor által irányított hálózatot is bevonhatták.

A Sunday Times azt egyelőre nem tudni biztosan, hogy milyen célból kerültek a nukleáris anyagok Szíriába.

Egyes feltételezések szerint az eszközök a nukleáris programjával gazdasági segélyekért hivatalosan felhagyó Észak-Korea rejtett készletei voltak. Az is elképzelhető, hogy az eszközök Iránba tartottak, vagy esetleg Szíria szerette volna hadi potenciálját növelni.

A lap izraeli forrásokra hivatkozva azt írta, hogy a támadás előkészületei már késő tavasz óta folynak.

Egy izraeli forrás szerint a zsidó állam régóta tudja, hogy Damaszkusz rendelkezik vegyi töltetű robbanófejekkel, az atomtölteteket viszont nem tűri el a szomszédságában.

Egy közel-keleti szakértő, aki beszélt az izraeli akció résztvevőivel, a Washington Post című lapnak azt nyilatkozta: az akció időzítése összefüggésben lehet azzal, hogy három nappal korábban kikötött egy hajó Szíriában, amely hivatalosan cementet hozott Észak-Koreából, de a gyanú szerint nukleáris felszerelést rejtettek el rajta.

Feiszal Mekdad szíriai külügyminiszter-helyettes pénteken azt mondta, hogy országának "joga van visszavágni a légtere elleni izraeli agresszióra".

"Válaszolni fogunk minden izraeli agresszióra" - jelentette ki a politikus. Szavaira reagálva Cahi Hanegbi, a kneszet külügyi és védelmi bizottságának elnöke közölte: az izraeli hadsereg készen áll az ország megvédésére.

Címlapról ajánljuk
Donald Tusk: Moszkva drónokkal és más fegyverekkel tesztelheti a NATO reakcióját a támadásra

Donald Tusk: Moszkva drónokkal és más fegyverekkel tesztelheti a NATO reakcióját a támadásra

A lengyel kormányfő szerint Moszkva rövid időn belül drónokkal vagy rakétákkal tesztelheti, mit lép a NATO, ha ilyen fegyverek hatolnak be a területére. Donald Tusk ezt hírszerzési forrásokra alapozta, és ebben támogatta Emmanuel Macron francia elnök is. A felek közben súlyos csapásokat mértek egymásra a hétvégén. A balti államok vezetői ugyanakkor figyelmeztettek a megnyilatkozásokkal kapcsolatban.

Kiss Norbert: Kimi Antonelli nagyon érzi az új szabályrendszert, ő az idei Forma–1 ura

A brit George Russell szinte már csak a matematikában bízhat csapattársa, az éllovas olasz Kimi Antonelli ellen – mondta a Forma–1-es szezon végső esélyeiről Kiss Norbert szakkommentátor, egyébként pedig hétszeres Európa-bajnok kamionos az InfoRádió Aréna című műsorában. A magyar versenyző már a hétvégén Franciaországban megszerezheti nyolcadik Eb-címét, erről is beszélt.
inforadio
ARÉNA
2026.09.22. kedd, 18:00
Bauer Bence
a Magyar–Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója
Erős emelkedéssel zártak az amerikai tőzsdék

Erős emelkedéssel zártak az amerikai tőzsdék

Emelkedéssel zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék, miközben a magyar piacon is optimista hangulat jellemezte a hét első kereskedési napját, a nagypapírok közül a Richter teljesített a legjobban. Amerikában szintén határozott emelkedés látható, a technológiai részvényeket tömörítő Nasdaq vezeti a főbb indexeket. A tengerentúli piacot az MI-hez kapcsolódó technológiai papírok, köztük az Intel, az AMD és a Qualcomm erősödése támogatja. A befektetők figyelmének középpontjában továbbra is a közel-keleti feszültség, az olajpiac alakulása és a Fed múlt heti kamatemelése áll. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztáció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×