Infostart.hu
eur:
362.58
usd:
313.01
bux:
150404.45
2026. augusztus 14. péntek Marcell

Megakadt a nyomozás az eltűnt kislány után

Három hete tűnt el Portugáliából Madeleine McCann, ám a rendőrök semmilyen nyomot nem találtak, amelyen eljuthatnának a gyermekhez, vagy annak elrablájához. A gyanúsítottként kezelt, ám a portugál jog szerint csak szemtanúnak tekinthető Robert Murat elleni vádak is megdőlni látszanak a szakértői vizsgálatok eredményei után.

Újból kikérdezték a Portugáliából három hete eltűnt brit kislány ügyében gyanúsított férfi, Robert Murat szeretőjét és annak férjét.

Michaela Walczuchot és külön élő férjét néhány órára vitték be a portimaói kapitányságra. A rendőrség tájékoztatása szerint tanúként kezelik őket, és mindössze rutin kihallgatás zajlott.

A német származású nőt korábban már kikérdezték a három hete eltűnt Madeleine McCann ügyében, ugyanis kapcsolatot ápolt azzal a gyerekkora óta Portugáliában élő brit férfival, Robert Murattal, akit a hatóságok gyanúsítottként kezelnek, bár a portugál jog szerint csak szemtanúnak tekinthető.

Robert Murat az eltűnt kislány családjának dolgozott tolmácsként, és közel lakott a Madeleine McCann szülei által bérelt apartmanhoz.

A férfi ellen nem talált bizonyítékot a rendőrség. A törvényszéki helyszínelők a Murattól vett DNS- és a rostminták elemzésével sem találtak semmit, ami segíthette volna a nyomozást.

Madeleine McCann május 3-án tűnt el a szülei által bérelt apartmanból. Az ágyából vitték el, miközben szülei egy közeli étteremben vacsoráztak.

Brit üzletemberek felajánlásainak köszönhetően már 2,5 millió font (908 millió forint) ütheti a nyomravezető markát.

Címlapról ajánljuk
Vitézy Dávid: itt a véghajrá az EU-pénzek ügyében, a projektek fele már teljesült
frissülő cikk

Vitézy Dávid: itt a véghajrá az EU-pénzek ügyében, a projektek fele már teljesült

Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter tartja a kormányzati tájékoztatót, mivel Magyar Péter miniszterelnök Pakson van. Mind a 124 mérföldkövet teljesíti Magyarország. Szélerőműves pályázat indul, kijelölték, hova lehet ilyeneket építeni. Elveszi a kormány az MKIF-től az egyik autópálya-szakasz üzemeltetését. Felfüggesztették számos kiemelt beruházás engedélyét.

„Isten kezében vagyunk” – magyar idegenvezető a horvátországi erdőtűz közvetlen közeléből

Az ország történetének legsúlyosabb erdőtüze pusztít Horvátországban. A térségből ezer helyi lakost és turistát menekítettek ki, köztük 58 magyart, 36 ember megsérült, heten életveszélyes állapotban vannak. 45 magyart egy sportcsarnokban helyeztek el. Drámai helyszíni beszámoló.
inforadio
ARÉNA
2026.08.14. péntek, 18:00
Major Róbert
rendőr ezredes, egyetemi docens, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem RTK Közbiztonsági Tanszékének vezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×