Infostart.hu
eur:
362.81
usd:
313.24
bux:
150551.4
2026. augusztus 14. péntek Marcell

Három éven belül atomfegyvere lehet Iránnak

Leghamarabb három éven belül atomfegyvere lehet Iránnak - mondta a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség vezetője. Teherán az ENSZ ügynökség elmarasztaló jelentése ellenére sem hajlandó azonban feladni az atomprogramot.

Az iráni elnök megerősítette azt, amit elemzők már régóta mondtak, hogy Iránnak azért kell az atomprogram - és nagy valószínűséggel az atombomba - hogy nagyhatalommá válhasson. Teherán ugyanakkor hangsúlyozza, hogy békés céljai vannak és a nemzetközi szerződések alapján joga van a teljes atomprogramra.

Mahmud Ahmadinezsád egy nappal azután nyilatkozott, hogy a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség jelentésében azt állította: Irán az ENSZ sürgetése ellenére fokozta az urándúsítást. Az anyag szerint az ellenőröknek egyre kevesebb hozzáférést biztosítanak az irániak, bár Teherán ezt tagadja.

Emellett, az elfogultsággal eddig nem vádolható ügynökség első embere, Mohamed el-Baradei azt mondta: ha Irán akarja, legkevesebb három, maximum nyolc éven belül atomfegyvere lehet, ha ezt akarja.

A Nemzetközi Atomenergia Ügynökség vezetője a Luxemburgban csütörtökön kezdődött amerikai-orosz konferencián beszélt, amelynek témája a nukleáris technológia elterjedése. Azt mondta, az a célja, hogy enyhítse a feszültséget és ezért felvetette, engedni kéne Iránt, hogy az atomprogram egyes elemeit megtarthassa.

Az Egyesült Államok és az európaiak is azonban elutasították, hogy Teherán bármilyen szinten folytathassa az urándúsítást.

Az Egyesült Államok a márciusi intézkedések után új ENSZ-szankciókkal fenyegette meg Teheránt. Diplomáciai tudósítók szerint azonban nem biztos, hogy meg tudja győzni a Biztonsági Tanács minden tagját.

Washington a nyomásgyakorlás eszközeként kilenc hadihajót vezényelt a Perzsa-öbölbe, az iráni partok közelébe.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Vitézy Dávid: itt a véghajrá az EU-pénzek ügyében, a projektek fele már teljesült

Vitézy Dávid: itt a véghajrá az EU-pénzek ügyében, a projektek fele már teljesült

Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter tartja a kormányzati tájékoztatót, mivel Magyar Péter miniszterelnök Pakson van. Mind a 124 mérföldkövet teljesíti Magyarország. Szélerőműves pályázat indul, kijelölték, hova lehet ilyeneket építeni. Elveszi a kormány az MKIF-től az egyik autópálya-szakasz üzemeltetését. Felfüggesztették számos kiemelt beruházás engedélyét. Szeptemberre a kormány elé kerül a KRESZ-módosítás.

„Isten kezében vagyunk” – magyar idegenvezető a horvátországi erdőtűz közvetlen közeléből

Az ország történetének legsúlyosabb erdőtüze pusztít Horvátországban. A térségből ezer helyi lakost és turistát menekítettek ki, köztük 58 magyart, 36 ember megsérült, heten életveszélyes állapotban vannak. 45 magyart egy sportcsarnokban helyeztek el. Drámai helyszíni beszámoló.
inforadio
ARÉNA
2026.08.14. péntek, 18:00
Major Róbert
rendőr ezredes, egyetemi docens, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem RTK Közbiztonsági Tanszékének vezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×