Infostart.hu
eur:
353.85
usd:
310.75
bux:
139790.13
2026. június 29. hétfő Péter, Pál

"Hiába vagy halott, nálunk jól kereshetsz"

Nagy-Britanniában hadra akartak fogni a hadsereg vezetői egy katonát, hat hónappal azután, hogy a férfi életét vesztette Irakban.

A malőrt mindazok után követte el a hadsereg, hogy a férfi temetésére koszorút küldött, sőt, a katonaság néhány tisztviselője is megjelent a szertartáson.

A levélben az áll, hogy a katonaság emberhiánnyal küzd, ezért bónuszként plusz 6 ezer fontot, több mint 2,3 millió forintnak megfelelő összeget ajánlanak fel azoknak a veteránoknak, akik visszatérnek a sereghez.

A férfi özvegye megdöbbenve olvasta a levelet. Mint mondta, azt olyan emberek írták, akik férjével együtt szolgáltak.

"Ilyen gyorsan elfelejtették volna őt?" - tette fel a kérdést Karen Clarke.

Az asszonyt később felhívták a hadseregtől és levélben is bocsánatot kértek tőle. A szóvivő úgy nyilatkozott: sajnálatos adminisztratív hiba történt.

Ken Clarke 39 évesen veszítette életét Irakban, 17 év szolgálat után. Katonaként járt Koszovóban és Észak-Írországban is.

A férfi Tikritben halt meg két brit társával és egy iraki sofőrrel együtt, amikor konvojukat bombatámadás érte.

Címlapról ajánljuk
Robotokkal, világrekorder hidakkal, kvantumműholdakkal mutat utat Kína

Robotokkal, világrekorder hidakkal, kvantumműholdakkal mutat utat Kína

Kínát sokáig a világ gyáraként emlegettük, ám mára az ország sokkal több lett. A világ leghosszabb hídja, a legnagyobb nagysebességű vasúthálózata, a napelemgyártás origója, melyben ma már több mint kétmillió ipari robot dolgozik és van kvantumműholdja is jól mutatja, hogy Kína ma már nemcsak termel, hanem irányt is mutat.

Csoda, ha nem tűnik el a Velencei-tó a nyár végére, döbbenetes fotók érkeztek

Történelmi mélypontra süllyedt a Velencei-tó vízállása: az agárdi mérőállomáson mindössze 47 centiméteres vízszintet rögzítettek, ami jelentősen elmarad az ideálisnak tekintett 130 centimétertől.
inforadio
ARÉNA
2026.06.29. hétfő, 18:00
Kovács Károly
a Magyar Víz- és Szennyvíztechnikai Szövetség elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
2026. június 28. 21:59
2026. június 28. 20:20
×
×