Infostart.hu
eur:
356.3
usd:
312.67
bux:
139930.68
2026. június 30. kedd Pál

Meg akarták gyilkolni a brit miniszterelnököt

Valószínűleg a brit miniszterelnök meggyilkolására készült az a volt képviselőjelölt, aki 2006-ban a Brit Nemzeti Párt színeiben indult a választásokon. A férfi azért akart végezni Tony Blairrel, mert attól tartott, polgárháború készül Nagy-Britanniában.

Megkezdődött a 2006 októberében őrizetbe vett Robert Cottage pere, aki a tárgyalás elején beismerte, hogy robbanóanyagok voltak a birtokában, azt azonban tagadta, hogy összeesküvést szőttek volna egy merénylet kivitelezésére.

A korábbi képviselőjelölt ügyvédje úgy véli, védencét megfenyegették. Elmondása szerint ügyfele azt hitte, hogy az ország politikai és pénzügyi helyzete polgárháborút válthat ki a következő években.

Robert Cottage mellett a 62 éves David Jacksont is azzal vádolják, hogy megszegte a robbanóanyagok birtoklásáról szóló törvényt.

A felesége árulta el

Louise Blackwell, az ügyész közölte: a dolog azért került nyilvánosságra, mert Robert Cottage felesége egyre jobban aggódott férje viselkedése miatt.

A mentális problémákkal küzdő nő azt állította a vele foglalkozó szociális munkásnak, hogy a férfi több számszeríjat és különböző vegyi anyagokat tárol otthonukban. Azt is hozzátette, hogy férje le akarta lőni Tony Blair miniszterelnököt és politikustársát, Lord Tony Greavest.

A rendőrség tavaly szeptember végén kutatták át Robert Cottage házát, ahol huszonegyféle, robbanószer előállítására is alkalmas vegyi anyagot, repeszként használható golyóscsapágyakat, és négy pisztolyt találtak. Egy későbbi alkalommal számszeríjakra, nyilakra és sugárzás elleni védőöltözékekre leltek.

Címlapról ajánljuk
Szerdától új világ jön a parkolásban, hatalmas kérdőjelekkel

Szerdától új világ jön a parkolásban, hatalmas kérdőjelekkel

Július 1-jétől jelentősen átalakul a parkolás Budapesten, ahol szinte kizárólag mobiltelefonnal lehet fizetni a parkolásért, emellett zónától függően 33–50 százalékkal emelkednek a parkolási díjak. Több autós egyesület is tiltakozik az új rendszer és a készpénzes fizetés ellehetetlenítése ellen.

Mire megy el ennyi víz a hőségben? Miért van vízkorlátozás?

Jelenleg Magyarországon az átlagos fejenkénti vízfogyasztás naponta 115 liter, amiből három litert iszunk meg – mondta az InfoRádióban a Magyar Víz- és Szennyvíztechnikai Szövetség elnöke. Kovács Károly felidézte, hogy tíz évvel ezelőtt ez a mennnyiség kevesebb, 100 liter/fő/nap volt, de nyaranta már hűtésre is használják a vizet az emberek, ami jelentősen megnöveli a fogyasztást.
inforadio
ARÉNA
2026.06.30. kedd, 18:00
Velkey György János
az Egyházi Kórházak Egyesületének elnöke, a Bethesda Gyermekkórház főigazgatója
Több fronton támadja a forróság az áramhálózatot: van rá megoldás?

Több fronton támadja a forróság az áramhálózatot: van rá megoldás?

A hőhullámok idején nem önmagában az jelenti a legnagyobb problémát, hogy sokan használnak klímát, hanem az, hogy a fogyasztás éppen akkor ugrik meg, amikor a naperőművek termelése gyorsan visszaesik. Szabó László, a Budapesti Corvinus Egyetem kutatója, a Regionális Energiagazdasági Kutatóközpont (REKK) vezetője a Portfolio Checklist hétfői adásában (a 14. perctől) elmondta, hogy az esti órákban a rendszernek egyszerre kell több hazai erőművet és nagyobb importot mozgósítania, miközben a nagykereskedelmi áramár akár a napközbeni szint többszörösére emelkedhet.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×