Infostart.hu
eur:
364.26
usd:
317.18
bux:
152753.74
2026. szeptember 21. hétfő Máté, Mirella

Madárinfluenza: Brüsszel elégedett Budapesttel

Az Európai Bizottság elégedett azokkal a magyarországi vizsgálatokkal, amelyeket a madárinfluenza ottani H5N1 vírustörzse eredetének és a nagy-britanniai esetekkel való lehetséges összefüggésének kiderítésére végeztek - közölte a bizottság szóvivője.

"Elégedettek vagyunk a magyarországi vizsgálatokkal, és azzal, ahogy a magyar hatóságok ennek megfelelően eljártak" - mondta Philip Tod.

Bejelentette, hogy Brüsszelben találkoztak a bizottsági, valamint a magyar illetékesek és a brit szakértők.

A magyar hatóságok képviselői kijelentették, hogy az ország egyetlen más térségében sem fordultak elő madárinfluenza-gyanús esetek a zárt övezeten kívül, és a szükséges dokumentációt még a keddi nap folyamán átadják a bizottságnak.

A beszámoló szerint novemberig visszamenőleg bizonyosan nem kerülhetett ki hús az érintett övezetből, így a két szóban forgó vágóhídra sem.

A szóvivő szerint ez egyúttal azt is jelenti, hogy a vírus fertőzött hússal semmiképpen nem terjedhetett át brit állatokra.

A két vírus összehasonlító eredményének megérkezéséig ugyanakkor még mindig nem zárható ki, hogy a két állomány egymást fertőzte meg - ennek módja elvben lehetett például vadmadarak közreműködése, de közvetíthettek az egyik országból a másikba utazó személyek vagy járművek is.

Címlapról ajánljuk
Amikor a legnagyobb versenytárs a nemfogyasztás

Amikor a legnagyobb versenytárs a nemfogyasztás

Miért lehet sikeres egy primitív fényképezőgép, egy fapados légitársaság vagy egy nagyon egyszerű pénzügyi szolgáltatás? Mert van, amikor nem egy jobb terméket kell legyőzni, hanem azt a helyzetet, amikor az emberek egyáltalán nem vásárolnak, utaznak vagy fizetnek. A nemfogyasztással való verseny egyik legfurcsább tanulsága, hogy a valódi piac gyakran éppen ott rejtőzik, ahol a közgazdászok és a statisztikusok nagy része szerint semmilyen piac nincsen.

Magyar Péter nagy bejelentést tett október 23. kapcsán

Október 23-án 16 órától Budapesten, a Kossuth téren ünnepeljük az 1956-os forradalom 70. évfordulóját – közölte Magyar Péter miniszterelnök vasárnap a Facebook-oldalán.
inforadio
ARÉNA
2026.09.21. hétfő, 18:00
Seremet Sándor
a Magyar Külügyi Intézet vezető kutatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×