Infostart.hu
eur:
361.23
usd:
317.05
bux:
143471.05
2026. július 26. vasárnap Anikó, Anna

Tízezrek demonstrálnak a kormány ellen Dániában

Tíz dániai településen, köztük a fővárosban több tízezren tüntettek a kormány megszorító intézkedései ellen. A tiltakozások már hetek óta tartanak. A demonstrálók azt kifogásolják, hogy a kormány csökkenteni akarja az önkormányzatok forrásait, amely miatt a bölcsődék, iskolák és nyugdíjasotthonok támogatása csökken. A kormányfő szerint félremagyarázzák a célokat.

Mintegy 75 ezren vonultak Dániában az utcára kedden, hogy a kormány megszorító intézkedései ellen tüntessenek. Az észak-európai államban azért elégedetlenkednek a szavazók, mert a kabinet szerintük csökkenteni akarja az önkormányzatok forrásait.

A demonstrálók továbbra is a gondoskodó állam fönntartása mellett érvelnek. 10 dán településen, köztük a fővárosban, Koppenhágában vonultak az utcára az elégedetlenkedők, a "jólétet mindenkinek" elnevezésű megmozdulás keretében.

A tüntetések két hete tartanak. Korábban több városban is sztrájkoltak a gyerekgondozók, és a szülők is az utcára vonultak, de ez az első eset, hogy egyszerre több helyen is tüntettek. Az egyik dán érdekvédelmi szervezet szerint a kormány intézkedései ellentétesek a korábbi ígéretekkel, és a társadalmi jólétet veszélyeztetik. A tüntetők petíciót is átadtak a kormányfőnek. 55 dobozban érkeztek a miniszterelnökhöz az aláírt ívek.

Anders Fogh Rasmussen ugyanakkor kijelentette: a tüntetők téves információkkal rendelkeznek, és azt is kifogásolta, hogy a demonstrálók "túszul ejtették a gyermeket", hogy követeléseiket véghezvigyék. Dánia szerte ugyanis számos bölcsőde és iskola nem nyitott ki. Egy fővárosi szülői érdekvédelmi szervezet azt tette közzé, hogy nem igazak azok az állítások, amelyek szerint például a bölcsődék kevesebb pénzt kapnának: adataik szerint jövőre több mint 4 millió dán koronával, azaz mintegy 150 millió forinttal több pénzből gazdálkodhatnak.

A demonstrációt szervező egyesület egyébként nemrég szintén kínos helyzetbe került, mert azt állította: 2005-ben kevesebben dolgoztak a bölcsődében, mint 1 évvel korábban. A statisztikai adatok viszont pont az ellenkezőjét bizonyítják.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Lando Norris nyerte a Forma–1-es Magyar Nagydíjat

Norris csapattársa, Oscar Piastri váltóhiba miatt néhány körrel a befutó előtt a második helyről esett ki. A négyszeres világbajnok Max Verstappen végzett a második helyen. A vb-pontversenyt vezető Kimi Antonelli lett a harmadik, és 50 pontra növelte előnyét a pontversenyben.
inforadio
ARÉNA
2026.07.27. hétfő, 18:00
Csizmadia Ervin
a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója
Tisza-kormány: sorra jönnek a bejelentések, három településen volt időközi választás

Tisza-kormány: sorra jönnek a bejelentések, három településen volt időközi választás

A Tisza Párt frakciója Sonnevend Pált, az ELTE tanszékvezető egyetemi tanárát jelöli alkotmánybírónak Hende Csaba megüresedett helyére, a parlament pedig már hétfőn megválaszthatja a testület új tagját. Három településen tartottak ma időközi önkormányzati választást: Bárdudvarnokon és Bakócán polgármestert és képviselőket választottak, Békéscsabán pedig az új egyéni választókerületi képviselő személyéről szavaztak. Szeptembertől nyilvánosan is elérhetők lesznek az egészségügyi ellátással összefüggő fertőzések intézményi adatai, ezt Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter jelentette be. Megújul a Népliget és a Planetárium. Cikkünk folyamatosan frissül a Tisza-kormány döntéseivel vasárnap.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×