Infostart.hu
eur:
365.15
usd:
314.99
bux:
150666.43
2026. augusztus 31. hétfő Bella, Erika

Gyilkosság egy cseh önkormányzati ülésen

Meggyilkolták Havírov észak-morvaországi város alpolgármesterét a városi tanács ülése alatt. A tettes ezt megelőzően lelőtte a városi tanács egyik ügyvédjét, majd az alpolgármester lelövése után öngyilkosságot követett el.

A Csehországban példa nélküli gyilkossági eset mögött valószínűleg vagyoni viták húzódnak meg.

A prágai közszolgálati rádió szerint a tettes Pavel Slíva, aki korábban a városi karbantartó vállalat igazgatója volt, nehezményezte, hogy a város vezetése mintegy két éve elbocsátotta állásából és megkérdőjelezte azt is, hogy jogilag tiszta úton jutott a karbantartó vállalat egy nagyobb részvénycsomagjához. A részvények kérdése az ülés egyik napirendje volt.

Pavel Slíva röviddel azután, hogy megjelent a városi tanács ülésén, élesen összeszólalkozott Martin Balsán gazdasági alpolgármesterrel.

A két férfi ezután kiment az ülésteremből, majd a szomszédos helyiségben Slíva lelőtte Balsánt, és öngyilkos lett. Ezt követően derült ki, hogy az ülés előtt lelőtte azt az ügyvédnőt is, aki a vagyonjogi vitában a várost képviselte.

A vitatott részvénycsomagért a város 600 ezer koronát volt volna hajlandó fizetni, míg Slíva több milliót követelt.

Címlapról ajánljuk
Európa függetlenebb lett az orosz gáztól, ám érzékenyebb a világpiacokra

Európa függetlenebb lett az orosz gáztól, ám érzékenyebb a világpiacokra

Az orosz gáz visszaszorítása megváltoztatta az európai gázárak dinamikáját is. 2011-2021 között az európai havi gázárváltozások ingadozásának 75 százalékát, 2022 után már 94 százalékát magyarázta a globális gázár-index megváltozása. A számot óvatosan kell értelmezni, mert a használt globális index maga is tartalmaz európai árat. A tendencia mégis fontos kérdést vet fel: lehet-e egyszerre diverzifikáltabb az ellátás és globalizáltabb a kockázat?
inforadio
ARÉNA
2026.08.31. hétfő, 18:00
Bauer Bence
a Mathias Corvinus Collegium Magyar–Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×