eur:
395.38
usd:
365.61
bux:
73475.88
2024. július 31. szerda Oszkár

Magyarok feltehetően nem voltak a szerencsétlenül járt gépen

Oroszországban a legfrissebb adatok szerint 140 halottja és 63 túlélője van az irkutszki repülőgép-szerencsétlenségnek. A Szibir légitársaság Moszkvából érkezett járata landolás közben kicsúszott a leszállópályáról, áttört egy betonfalat, majd egy épületnek ütközött, felrobbant és kigyulladt.

Az Airbus A-310 az oroszországi Irkutszkban, a célállomáson a földet érés után kicsúszott a leszállópályáról, betonfalnak, majd épületnek ütközött és kigyulladt. A pilótafülke az ütközéskor szinte teljesen megsemmisült, de az egyik pilótának sikerült kimenekülnie. A tüzet csak három óra múlva sikerült eloltani.

Magyarország moszkvai nagykövetségének nincs információja arról, hogy magyarok is utaztak volna a gépen. A Szibir tájékoztatása szerint tizkét külföldi volt a repülőn, közülük heten élték túl a katasztrofát.

A legfrissebb jelentések szerint a katasztrófának legalább 71 túlélője van, köztük hat gyermek és a legénység három tagja.

A baleset bekövetkezte után tíz utasnak és az egyik stewardessnek a vészkijáraton keresztül sikerült időben elhagynia az égő repülőgépet, további harminckilenc utast és a pilótát tűzoltók menekítettek ki. A túlélők többségét égési sérülésekkel és füstmérgezés gyanújával kórházba vitték.

A mentők az összeroncsolódott pilótafülke elemeit kivágva hatoltak be az utastérbe, hogy kiemeljék az utasok holttestét. Eddig hatvankét holttestet találtak meg és hoztak ki a roncsok közül.

Az utasok között sok gyermek volt, akik a Bajkál-tóhoz utaztak nyaralni.

A repülőgép két feketedobozát már megtalálták, a repülési adatokat rögzítő készüléket Moszkvába szállítják elemzés céljából. Az orosz Légiforgalmi Bizottság szakértői Szibériába indultak a baleset körülményeinek kivizsgálására.

Legutóbb 2001. július 3-án történt légi szerencsétlenség Irkutszkban, amikor lezuhant egy Tu-154-es repülőgép. A balesetben 145-en vesztették életüket.

Alig két hónap leforgása alatt ez volt a második súlyos légi szerencsétlenség Oroszországban. Május 3-án 113-an haltak meg, amikor az Armavia örmény légitársaság A-320-as típusú gépe a dél-oroszországi Szocsi közelében a tengerbe zuhant.

Címlapról ajánljuk
Sós Csaba Milák Kristóf úszásáról: Olyan ez az egész, mint a cirkuszban. Az ember látja, és nem akarja elhinni

Sós Csaba Milák Kristóf úszásáról: "Olyan ez az egész, mint a cirkuszban. Az ember látja, és nem akarja elhinni"

"Ahová Milák Kristóf odaáll, nyer" - foglalta össze röviden a nyilvánosság számára nehezen megfejthető rejtélyt Sós Csaba úszókapitány. Állítja, 60 éve van az úszósportban, de ilyet még nem látott, mint ami most történik, és amire szerda este fél 9 után sor kerül - a 200 m pillangó döntőjében. Németh Nándor esti döntőjéről is szólt.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.07.31. szerda, 18:00
Feldman Zsolt
az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára
Kiderült, hol épül meg a gigantikus magyarországi szélerőműpark

Kiderült, hol épül meg a gigantikus magyarországi szélerőműpark

Két vállalkozás, a Green Energy Investhor Zrt. és az Euronergy Arrabona Kft., építheti meg a Győr-Moson-Sopron vármegyei Vadosfa közelében azt a gigantikus, összesen 695 megawatt kapacitású szélerőműparkot, amelyre az egész országban csak egyetlen csatlakozási ponton adott lehetőséget tavasszal a kormány – derült ki a Magyar Energetikai és Közmű-Szabályozási Hivatal oldalán elérhető adatbázisból. Ez megerősítette a Portfolio tavasszal megírt értesülését, hogy Győr közelében valósulhat meg a projekt, közvetlenül a nagyfeszültségű hálózatra csatlakoztatva.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×