Infostart.hu
eur:
365.31
usd:
314.5
bux:
149161.68
2026. szeptember 1. kedd Egon, Egyed

149-en meghaltak az irkutszki repülőbalesetben

Leszállás közben súlyos balesetet szenvedett a Szibir orosz légitársaság egyik A-310-es repülőgépe Irkutszkban. A vasárnap hajnalban bekövetkezett szerencsétlenségnek 149 halálos áldozata van - közölte a rendkívüli helyzetek minisztériuma irkutszki főigazgatóságának válságtábja.

A fedélzetén 192 utassal és 8 fős legénységgel Moszkvából a szibériai Irkutszkba tartó Airbus kicsúszott a leszállópályáról, egy épületnek ütközött és kigyulladt.

A pilótafülke az ütközéskor szinte teljesen megsemmisült, de az egyik pilótának sikerült kimenekülnie. A tüzet csak három óra múlva sikerült eloltani.

A baleset bekövetkezte után tíz utasnak és az egyik stewardessnek a vészkijáraton keresztül sikerült időben elhagynia az égő repülőgépet, további harminckilenc utast és a pilótát tűzoltók menekítettek ki. A túlélők többségét égési sérülésekkel és füstmérgezés gyanújával kórházba vitték.

A mentők az összeroncsolódott pilótafülke elemeit kivágva hatoltak be az utastérbe, hogy kiemeljék az utasok holttestét. Eddig hatvankét holttestet találtak meg és hoztak ki a roncsok közül.

Az utasok között sok gyermek volt, aki a Bajkál-tóhoz utazott nyaralni.

A hatóságok egyelőre nem állítottak fel semmilyen elméletet a baleset okaival kapcsolatban. A repülőgép két feketedobozát már megtalálták, a repülési adatokat rögzítő készüléket Moszkvába szállítják elemzés céljából. Az orosz Légiforgalmi Bizottság szakértői Szibériába indultak a baleset körülményeinek kivizsgálására.

Legutóbb 2001. július 3-án történt légi szerencsétlenség Irkutszkban, amikor lezuhant egy Tu-154-es repülőgép. A balesetben 145-en vesztették életüket.

Alig két hónap leforgása alatt ez volt a második súlyos légi szerencsétlenség Oroszországban. Május 3-án 113-an haltak meg, amikor az Armavia örmény légitársaság A-320-as típusú gépe a dél-oroszországi Szocsi közelében a tengerbe zuhant.

Címlapról ajánljuk
Izland megint nem kért az EU-ból – a szakértő elmagyarázza, miért nem

Izland megint nem kért az EU-ból – a szakértő elmagyarázza, miért nem

Az izlandiak többsége a szombaton tartott népszavazáson úgy döntött, hogy a szigetország ne újítsa fel a korábban felfüggesztett csatlakozási tárgyalásokat az Európai Unióval. A részletekről Németh Viktória, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány senior kutatója beszélt az InfoRádióban.

Karácsony Gergely gyorsít és nem akar pereskedni az új kormánnyal

Több villamos- és trolibusz-járat megújítását tudta az Európai Unió helyreállítási alapjából finanszírozni a főváros – mondta el az InfoRádiónak Karácsony Gergely. Budapest főpolgármestere hozzátette a szolidaritási hozzájárulásra vonatkozó kérdésre, az önkormányzat szeretne mindenben együttműködni és jó kapcsolatot ápolni a Tisza-kormánnyal.
inforadio
ARÉNA
2026.09.01. kedd, 18:00
Koren Balázs
a Biatorbágyi Innovatív Technikum és Gimnázium matematikatanára, a Pro Suli szakmai vezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×