Infostart.hu
eur:
364.59
usd:
325.86
bux:
145330.02
2026. november 3. kedd Győző
mnb, monetáris tanács - KID fotója
Nyitókép: Infostart/InfoRádió

Nagy hét jön a magyar gazdaságban

A héten kamatdöntő ülést tart a Magyar Nemzeti Bank (MNB), megjelenik az államháztartás május végi helyzetéről szóló részletes tájékoztató, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pedig foglalkoztatottsági és munkanélküliségi, valamint turisztikai adatokat közöl.

Hétfőn teszi közzé a Pénzügyminisztérium a részletes tájékoztatót az államháztartás központi alrendszerének május végi helyzetéről. A június 8-án megjelent gyorstájékoztató szerint májusban 43,5 milliárd forint többlettel zárt az államháztartás önkormányzatok nélkül számolt központi alrendszere; egy évvel korábban 129,5 milliárd forint volt a szufficit. Május végéig az államháztartás központi alrendszere 3806,3 milliárd forintos hiányt mutatott, a hiány összege 35,9 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit és az éves előirányzat 90,2 százalékát érte el. Ezen belül a központi költségvetés 3694,8 milliárd forintos hiányt, az elkülönített állami pénzalapok 70,9 milliárd forintos többletet, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai pedig 182,4 milliárd forintos hiányt mutattak.

Kedden kamatdöntő ülést tart a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa. A május 26-i ülésen változatlanul 6,25 százalékon hagyták a jegybanki alapkamatot, a kamatfolyosó két széle sem változott. Az egynapos (O/N) betéti kamat 5,25 százalék, a kamatfolyosó felső széle, az egynapos (O/N) hitel kamata 7,25 százalék maradt. Legutóbb februárban csökkentette a testület az alapkamatot, akkor egyhangú döntéssel 25 bázisponttal 6,25 százalékra, illetve hasonló mértékkel mérsékelte a kamatfolyosó két szélét is.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön közli a májusi foglalkoztatottsági és munkanélküliségi adatokat. Áprilisban a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 619 ezret tett ki, a munkanélküliek száma 216 ezer, a munkanélküliségi ráta 4,5 százalék volt. A 2026. február-áprilisi háromhónapos időszakban a foglalkoztatottak átlagos létszáma a 15-74 évesek körében 4 millió 618 ezer volt, 55 ezerrel elmaradt az előző év azonos időszakában mérttől. A hazai elsődleges munkaerőpiacon 4 millió 430 ezren dolgoztak, 72 ezerrel kevesebben, mint az előző év azonos időszakában. A közfoglalkoztatottak létszáma 68 ezer volt, a külföldön dolgozóké pedig 120 ezret tett ki. A 15–64 évesek körében a népesség és a foglalkoztatottak számának egyidejű csökkenése mellett a foglalkoztatási ráta 74,7 százalékra mérséklődött. A 15–74 éves munkanélküliek átlagos létszáma 219 ezer volt a február-áprilisi időszakban, a munkanélküliségi ráta pedig 4,5 százalék.

Pénteken a turisztikai szálláshelyek májusi forgalmáról teszi közzé az adatokat a KSH. Áprilisban a turisztikai, kereskedelmi, magán- és egyéb szálláshelyeken 1,4 millió vendég 3,3 millió vendégéjszakát töltött el, a vendégek száma 1,0, a vendégéjszakáké 4,0 százalékkal kisebb volt az egy évvel korábbinál. A belföldi vendégek száma 3,7, az általuk eltöltött vendégéjszakáké 0,8 százalékkal nőtt, a külföldi vendégek száma ugyanakkor 5,2, az általuk eltöltött vendégéjszakáké 8,0 százalékkal csökkent az előző év azonos hónapjához viszonyítva. Ehhez jelentősen hozzájárult az előző évben kiugróan sok vendéget küldő Izraelből érkező vendégek számának 79 százalékos visszaesése. Január–áprilisban a turisztikai szálláshelyekre érkezett belföldi vendégek száma 3,6, a külföldieké 0,3 százalékkal meghaladta az előző év azonos időszakit.

Címlapról ajánljuk
Donald Trump nem lehet nyugodt, kedden félidős választások lesznek

Donald Trump nem lehet nyugodt, kedden félidős választások lesznek

Egy új felmérés szerint 7 fontos amerikai szövetségi államban a demokrata jelöltek több voksra számíthatnak a keddi félidős választásokon, mint a republikánusok. Mindez azért lényeges, mert Donald Trump elnök számára valósággá válhat, hogy a törvényhozás mindkét házában az ellenfelei lesznek többségben.

Szovjetunió, puhatestűzés – Magyar Péter napirend előtti viszonválasza

A kormányfő kifogásolta, hogy az elmúlt 20 évben miért nem ment át a parlamenten az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A Mi Hazánk vezetője szerinte belehazudik az emberek szemébe, a 2027-es költségvetésről viszont újra részletesebben beszélt.
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
Tisza-kormány: Ókovács Szilvesztert az Operaház, Feledy Botondot a Külügyi Intézet éléről menesztették

Tisza-kormány: Ókovács Szilvesztert az Operaház, Feledy Botondot a Külügyi Intézet éléről menesztették

November 4-én megkezdődik az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A parlamentben a nyilvános ügynöklisták és a magántőkealapok mellett a milliárdosok vagyonadójáról, az új legfőbb ügyészről, a december 24-i munkaszüneti napról és a költségvetésről is szó lesz; a TISZA-frakció támogatja Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását. A költségvetési vitában további módosításokra készülnek, köztük a volt köztársasági elnökök alapítványok támogatására fordítható, évi több tízmillió forintos keretének megszüntetésére. Matolcsy Ádám és Stofa György körözését a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Irodájának fejvadászai vették át. Az Alkotmánybíróság teljes ülése titkos szavazással Sonnevend Pált választotta a testület elnökévé. Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter azonnali hatállyal megszüntette Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatójának munkaviszonyát, miután az intézmény átvilágítása minisztériumi jóváhagyás nélkül megállapított vezetői prémiumokat, vitatott szerződéseket és a produkciók költségelszámolásával kapcsolatos hiányosságokat tárt fel. Két kórházigazgatónak is mennie kellett.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×