Infostart.hu
eur:
382.2
usd:
328.23
bux:
108922.07
2025. december 6. szombat Miklós
Virág Barnabás, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alelnöke, a BÉT igazgatóságának elnöke beszédet mond a BÉT Legek díjátadó gáláján az MNB Budai Központjában 2025. február 13-án. A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) gáláján 25 kategóriában díjazták a kimagasló teljesítményt nyújtó tőkepiaci szereplőket.
Nyitókép: MTI/Kocsis Zoltán

Korányi G. Tamás: jó hírek a Telekomnál és a Waberer's-nél, meglepetés a Graphisoftnál

A Telekom, a Waberer's és a Graphisoft is közzétette harmadik negyedéves jelentését, a vállalatok teljesítménye eltérően értékelhető – mondta el az InfoRádióban Korányi G. Tamás tőzsdei szakértő.

A Telekom esetében az ár két hónapja inkább esik, illetve stagnál, augusztusban a 2000-es szintet is „ostromolta”. A harmadik negyedévben az árbevétel ugyan árnyalatnyival csökkent, de a nagyon jó második negyedévhez képest is tudott jelentősen nőni az eredmény. Az eredmény az elemzői várakozásoknál is egymilliárddal több, 55 milliárd volt – magyarázta Korányi G. Tamás tőzsdei szakértő.

Mint mondta, az idei év első 9 hónapjában 2 százalékos árbevételnövekedés, illetve impozáns eredménynövekedés volt megfigyelhető a társaságnál. A rendszerintegráció, informatika „nem nőttek igazán”, de az eredmények tavalyhoz képest 36 százalékkal emelkedtek. Az első 9 hónap 171 milliárdos nettó profitot hozott; Korányi G. Tamás véleménye szerint a negyedik negyedévben is folytatódni fog a tendencia. „Mérsékeltebb negyedik negyedévvel” számolva éves szinten elérhető a 220 milliárdos nettó profit. A visszavásárlások miatt a részvényszám évről évre csökkent, most valamivel kevesebb mint 900 millió részvénye van a vállalatnak.

A Telekom tavaly fogadta el hosszú távú osztalékpolitikáját, minek értelmében az

adózott eredmény legalább 80 százalékát juttatja vissza a részvényesekhez,

osztalék, illetve visszavásárlás formájában – tette hozzá a szakértő.

Az eddigi arányok megmaradásának esetén 140-150 forintos részvényenkénti osztalék várható, és 40-50 forintnyi részvényenkénti visszavásárlás. Ez a 36-45 milliárd forintos összeg segíti a további árfolyamemelkedést, „hiszen a Deutsche Telekom nem hagyja benn a saját részvényeit”, egyre kevesebb papír marad a piacon – magyarázta Korányi G. Tamás.

A befektetők félnek attól, hogy a korábbi példákhoz hasonlóan jövőre is megkéri a kormány a telekomcégeket, hogy ne emeljék az inflációval a díjakat, „hát ez majd kiderül jövőre” – tette hozzá a szakértő. Ettől függetlenül komoly osztalék várható a papírtól, mostani árfolyamon számolva akár 8 százalék is lehet ez.

A Waberer's-nél is jók a hírek. A Waberer's tulajdonképpen két cég, „csak ez első pillanatban nem látszik” – emelte ki Korányi G. Tamás. Van egyrészt egy hagyományos logisztikai cég, ami az árbevétel zömét adja, illetve az EBIT, tehát a pénzügyi tételek nélküli eredmény körülbelül egyharmadát. Ez az első kilenc hónapban konkrétan 14 millió euró volt. Emellett van egy biztosító, amely tavaly magába olvasztotta a Magyar Posta Biztosítót, annak 67 százalékát vette meg. A két biztosító együtt a magyar életbiztosítási piac 14, a nem életbiztosítási piac 5 százalékát adja, tehát „egy jó közepes biztosítónak számít”.

A biztosító az első kilenc hónapban egy 27,5 milliós üzemi eredményt termelt, tehát a Waberer's teljes nyereségének kétharmadát adta. „Rendre felvetődik, hogy nem lehetne-e valahogy kettéválasztani ezeket, de jogilag, pénzügyileg igen nehezen lenne kivitelezhető” – mutatott rá a szakértő, hozzátéve: a biztosító inkább a fő tulajdonos bankjával, a Gránit Bankkal van szorosabb kapcsolatban, „nem is hiába hívják már Gránit Biztosítónak”.

A logisztikai cég pedig éppen a vasúti logisztika felé nyit, legutóbb egy kazah logisztikai céggel kötött megállapodást. Cél a „Selyemút nyugati végének”, tehát egy közép-magyarországi vasúti, közúti hubnak a létesítése. Ez a hub Budapest térségében valósulna meg, továbbá a KTZ Express-szel, a kazah állami vasúttársaság nemzetközi intermodális logisztikai leányvállalatával kötött egyezség értelmében a Kínából Európába irányuló konténerforgalmat közösen bonyolítják le – írta meg a Portfolio.

A részvényesek mindesetre „érdeklődve figyelik, hogy ez a történet hogyan fut ki” – fogalmazott az elemző. Jelenleg örülnek az eredményeknek, az idén kifizetett 136 forint osztalék után még többre is lehet számítani. A „vérmesebb” befektetők 200 forinttal is számolnak, ez természetesen attól függ, hogy jövőre milyen beruházási tervei vannak a Waberer's-nek. A hitelállomány mindesetre évről évre csökken.

A Graphisoftnál a tavalyi 7,9 millió eurós normál eredmény után azt közölték, hogy idén különböző okok miatt kisebb, 7 milliós eredmény várható. Ehhez képest látható, hogy az idén eddig eltelt háromnegyed év a tavalyi számokat hozta a „normál működésben”, az eredménytervet fel is emelték 7 millióról 7,7 millió euróra – ecsetelte Korányi G. Tamás.

„Azt gondolom, a majdnem 8 milliónyi eredmény az most is meglesz”

– fűzte hozzá a tőzsdei szakértő.

Kiemelte, tavaly 71 cent osztalékot kaptak a részvényesek, amikor tavaly 7,9 millió volt az eredmény. Véleménye szerint izgalmas, hogy júliusban eladta déli fejlesztési területét a Graphisoft, arrafele nem terjeszkednek tovább, lakások lesznek ott. Ebből a cég 11 millió eurós profitot ért el; Korányi G. Tamás hozzátette, hogy

„a kérdés az, hogy mi lesz ezzel a 11 millió euróval.”

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.08. hétfő, 18:00
Szlávik János
a Dél-Pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×