Tokió, 1955. A háború romjait még sok helyen kerülgetni kell, ám a gyárak kéményei már újra füstölnek. A munkások a régi gépeket újakra cserélték, amerikai mérnökök rajzai alapján építettek szalagsorokat, és a MITI nevű, akkoriban félistenként tisztelt minisztérium szigorú útmutatásait követték. A koreai háború utáni exportboom szinte beszippantotta a japán textilt, a hajókat, a gépeket. A gyárak termelékenységi csodák terepei voltak, a munkások gyorsabban, pontosabban dolgoztak, mint valaha. A szakszervezetek részt kértek a sikerből, és meg is kapták ezt.

1955-ben, mindössze egyetlen év alatt a japán munkások reálbére közel 15 százalékkal emelkedett. Ez volt a híres japán csoda első sikerfejezete. Egy ország, amely nem szimplán újjáépült, hanem szinte rakétasebességgel startolt újra.

A történet tanulsága már ekkor is világos volt. Amikor termelékenység és bérpolitika kéz a kézben jár, és az infláció nem lopja el a fizetések értékét, akkor a munkások pénztárcája is jól jár.

Ugorjunk most több mint fél évszázadot előre, Magyarországra. Nálunk ugyan nincsenek fizikai romok, ám a 2022-ben fellángoló háborús infláció úgy száguldott át rajtunk, mint egy elszabadult hajóágyú. Magyarországon 2023-ban a reálbérek csökkentek is. De tavaly már óriási fordulat következett. 2024-ben olyan jövedelemnövekedést mérhettünk, mely sokakat meglepett. A reálbér közel 9 százalékkal nőtt. Ez már egy olyan szint, amely a japán csoda kezdeteit idézi.

Nézzük meg közelebbről, mi is történt. Az ábrán a nettó magyar átlagos reálbér alakulása látható 1992 óta, 2024-es árakon. Azaz ezek az értékek már korrigálva vannak az azóta eltelt áremelkedéssel. Az 1992-es nominális átlagbér például 15 628 forint volt. Mivel azóta az árak nagyjából 12-szeresükre nőttek, ezért a grafikonon 188 219 forint szerepel. Ennyi mai pénzzel lenne ugyanis egyenértékű az 1992-es 15 628 forint.

Az ábra hű tükröt mutat az egyes magyar kormányoknak. A Bokros-csomag például brutális mértékben csökkentette a magyarok fizetésének vásárlóerejét, ezt a veszteséget csak az első Orbán-kormány alatt kapták vissza a hazai munkavállalók. Az akkor beinduló kiváló bérdinamikát azonban a 2002–2010 közötti szocialista kormányoknak sikerült teljesen lefékezni. Sőt, 2006 után a magyaroknak ismét meg kellett tapasztalniuk azt, hogy a jövedelmük vásárlóértéke tartósan esik.

2013-tól, azaz attól az évtől, melyben az MNB által vitt monetáris és a kormány által koordinált fiskális politika is jobboldali döntéshozók kezébe került, a fizetések vásárlóértéke újból komoly emelkedésbe kezdett. Ezt a kiváló trendet a Covid sem tudta megtörni. Ám a 2022-ben induló orosz–ukrán háború okozta ársokk komolyan belemart a magyar fizetések reálértékébe. 2023-ban nagyjából annyit ért a hazai átlagbér, mint 2021-ben.

A helyes gazdaságpolitikai válaszok (kamatemelés, MNB tartalékok ideiglenes felhasználása az energiavásárláshoz szükséges devizaigény fedezésére, online árfigyelő, árstop, majd árrésstop) azonban sikeresen állította meg az inflációs folyamatokat, a fejlesztések és beruházások pedig további béremelkedést hoztak. Mindezek folyományaként 2024-ben újra jelentős emelkedést láthattunk a magyar fizetések reálértékében. Tavaly az átlagos magyar jövedelme nagyjából kétszer annyi termék és szolgáltatás megvásárlására volt elég, mint 2010-ben.

A 2. ábra még izgalmasabb. Itt az éves növekedési ütemek sorakoznak, nagyság szerint. A lista elején pedig Japán aranykorát idéző számokat látunk. 2002-ben 13,6 százalékkal, 2017-ben 10,2 százalékkal, 2003-ban pedig 9,2 százalékkal emelkedett a magyarok reálbére.

2024 ugyan lecsúszott a dobogóról, de csak egy hajszállal. A keresetek tavalyi 8,9 százalékos vásárlóerő-növekedése a negyedik legjobb a rendszerváltás utáni gazdaságtörténet adatai szerint.

Ha arra vagyunk kíváncsiak, hogy mely időszakok kerültek a gazdaságpolitikai szégyenpadra, akkor kivétel nélkül baloldali kormányok éveit láthatjuk. 1995-ben 13,8 százalékot esett a magyar bérek reálértéke, 2007-ben és 1996-ban pedig 4,6 százalékot.

A grafikonok számértékei olyanok, mint a történelem ujjlenyomatai. A Bokros-csomag elvette a magyarok fizetésének hetedét. Másrészt a bérek tekintetében sikeres gazdaságpolitikát egyértelműen az Orbán-kormányok vittek.

A tanulság az, hogy a gazdaságtörténet legszebb fejezeteit nem az írja, aki a legjobban szónokol a választási kampányban, hanem az, aki képes úgy megszervezni a gazdaságot, hogy a munkás a fizetéséből valóban több kenyeret, jobb cipőt, vagy gyorsabb internetet tudjon vásárolni.

Magyarország 2024-ben visszakapta azt a lendületet, amely Japánt fél évszázada világgazdasági legendává tette. A kérdés csak az, hogy ezt tudjuk-e tudni tartani a következő években is, vagy a 2002-es mintát követve eltékozoljuk a lehetőséget, hogy felzárkózzunk a nyugati országokhoz.

A cikk szerzője Sebestyén Géza, az MCC Gazdaságpolitikai Műhelyének vezetője, a BCE egyetemi docense