Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső
Nyitókép: Unsplash.com

Távozhat a Revolut Magyarországról

Nem valószínű, hogy bármelyik fintech részt venne az ATM-kampányban, bár nem elképzelhetetlen, ha az érdekei megkívánják. Azonban ha úgy alakulnak a körülmények, akár ki is vonulhatnak Magyarországról.

Az elmúlt hetekben nem ujjonghatott az örömtől a bankszektor, ugyanis a készpénzhez való alkotmányos jog erősítése gyanánt kétezer darab ATM-et kell telepíteniük az országban, emellett pedig a számlavezetési és egyéb, az ügyfelekre hárított költségekből is faragniuk kell, ami miatt több milliárd forintról kell lemondaniuk - írja az Economx.

A bankautomaták kapcsán Kovács Levente, a Bankszövetség főtitkára azt mondta, a Magyar Nemzeti Bank bankjegyrendelete alapján a fintech cégeknek is részt kellene venniük a kampámyban. Horváth Balázs, a RowanHill Digital vezetője a lap kérdésére elmondta,

a neobankok, mint a Revolut és a Wise, másik EU-s országban bejegyzett vállalatok, és EU-s licenc alapján szolgáltathatnak Magyarországon is, vagyis ez alapján nem egyértelműen kötelezhetők ilyen akcióra a magyar piacon.

A szakértő szerint a neobankok alapvetően digitális szolgáltatásokat építenek, így üzletpolitikailag sem érdekeltek ebben, azonban ha azt diktálják az érdekei, akkor megcsinálják, ahogy teszi ezt épp a Revolut más uniós országokban.

A szakértő leszögezte, alapvetően mindkét fintech próbál jó viszonyban lenni az országok jegybankjaival, nehogy valamilyen fogyasztóvédelmi fellépés miatt kommunikációs, vagy aktív jogi retorziók érjék őket. Viszont ennek ellenére, ha úgy hozza a lépés, akkor a költség-haszonszámítás alapján fognak döntést hozni.

A RowanHill Digital alapítója a lapnak elmondta, a neobankok nem a magyar piacra építik a termékeiket, a magyarok egyszerűen csak megkapják azt, ami máshol már működik. Így például a Revolut egy ideje fizeti már az itthoni tranzakciós illetéket, és ezt árazás szintjén beépíti a magyar lokalizációba is. Ám Horváth Balázs szerint

ha olyan költségvállalást kényszerítenek a fintech szereplőkre, akár jogosan, ami a szolgáltatásuk árainak emeléséhez vezet, akkor a versenyelőny bukása miatt akár ki is vonulhatnak.

A szakértő szerint a jelenlétük érezhetően pozitív hatást gyakorol a piacra, mivel a pénzintézetek jelenlegi fejlődését is nagyban a fintech-ek hajtják, jól látható például, hogy a verseny jótékonyan hat a digitalizációra, a mobilbanki appokra.

Címlapról ajánljuk
Menekülő tömeg, sikolyok és lövések – így élte át Krakkó a szombati borzalmat
újabb részletek

Menekülő tömeg, sikolyok és lövések – így élte át Krakkó a szombati borzalmat

Lengyel állampolgár lövöldözött a krakkói főtéren, aki egyedül cselekedett, társai nem voltak – értesült az Onet lengyel hírportál szombat késő délután. A férfinél nem voltak személyi okmányok, személyazonosságát operatív munkával derítették ki - idézte a lap a rendőrséget.

Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Részletesen beszélt az egykori műrepülő-szupersztár arról, mit csinált állambiztonsági kérésre a nyolcvanas évek derekától, a vele interjút készítő szakíró pedig az InfoRádióban arról számolt be, kerülnek még elő nagy nevek az autó-motorsport világából, de méltósággal kell kezelni az információkat.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×