Infostart.hu
eur:
361.05
usd:
317.51
bux:
143471.05
2026. július 26. vasárnap Anikó, Anna
Nyitókép: Pixabay

Csak színjáték volt a kartellező hajós cégek együttműködése a GVH-val

A Gazdasági Versenyhivatal visszavonta a dunai hajózási kartell egyik szereplőjének 30 százalékos bírságkedvezményét, mert két cég nem volt együttműködő.

A GVH azt közölte, hogy az említett két cég – bár a vizsgálat során elismerte a jogsértést – az eljárás jogszerűségét vitatva utólag megtámadta a hatósági döntést a bíróságon, ezzel

világossá tette, hogy valójában már az eljárás során sem volt együttműködő.

Emlékeztettek, hogy a GVH március elején állapította meg, hogy két vállalkozáscsoport jogsértő módon próbálta felosztani a budapesti menetrendszerinti hajójáratok üzemeltetésére kiírt BKV-tendert.

A vizsgálat során a vállalkozások mindegyike úgynevezett engedékenységi kérelemmel élt, vagyis a jogsértést elismerve, önként feltárta a kartellben való részvételét a versenyhatóság felé.

A GVH versenytanácsa tavaszi határozatában erre tekintettel mintegy harmadával csökkentett, 6,5 milliós bírságot szabott ki az érintett cégekre.

A döntést követően azonban a kartellben résztvevő egyik vállalatcsoport – a beismerése, illetve a kartell saját maga által feltárt körülményei dacára – keresetet indított a döntéssel szemben, teljes egészében vitatva az eljárás jogszerűségét.

A GVH határozataival szembeni jogorvoslat lehetőségét a versenytörvény minden esetben – így még a kartellezést elismerő cégek számára is – garantálja, hiszen a közigazgatási döntések kontrollja fontos jogbiztonsági kritérium.

A vállalkozások által benyújtott keresetlevélből ugyanakkor ebben az esetben egyértelművé vált, hogy mégsem teljesülnek az önfeladásuk miatt kapott hatósági bírságkedvezmény feltételei.

A jogszabály ugyanis a kedvezményhez teljes mértékű, jóhiszemű és folyamatos együttműködést követel meg a vállalkozásoktól. Ezt nem csupán a hazai, hanem az európai uniós versenyjogi joggyakorlat (és az uniós bíróságok ítélkezési gyakorlata) is egyértelműen megerősíti – tették hozzá.

A GVH versenytanácsa ezért a jogszabályi előírásoknak megfelelően módosította márciusi döntését: a bírságcsökkentést visszavonva, a teljes bírságot kiszabta az érintett vállalkozáscsoport két tagjára, a Rubin Group Kft.-re és a DUNA-WESER Kft.-re.

A két cégre kiszabott bírság ezzel együttesen 6,5 millióról 10 millió forintra emelkedett

– jelezték.

Címlapról ajánljuk

Vitorlázás, tanítás, munka a futballakadémián – Orbán Viktor a magánjellegű terveiről, vágyairól is beszélt egy nagyinterjúban

Egy hosszú interjút adott a Tusványoson a beszéde után Orbán Viktor Fidesz-elnök, volt miniszterelnök, aki esetleges politikai visszavonulásáról („még nem jött el a pillanat”) is beszélt. Egyik tévedésének említette, hogy nem kezdte el időben a Fidesz fiatalítását, azt hitte, ezzel ráér 2030-ig.
inforadio
ARÉNA
2026.07.27. hétfő, 18:00
Csizmadia Ervin
a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója
Szintet lép a kínai offenzíva: ott mérnek csapást az európai autóiparra, ahol a legjobban fáj

Szintet lép a kínai offenzíva: ott mérnek csapást az európai autóiparra, ahol a legjobban fáj

Alig két évvel első autójának piacra dobása után a Xiaomi már a hazai piacukon is fel akarja venni a versenyt a legnagyobb európai prémiumgyártókkal. A kínai technológiai óriás 2027-ben Németországban kezdi meg az értékesítést, ráadásul nem is egyedül érkezik: mögötte már ott sorakozik az Xpeng, a Li Auto és a Huawei által támogatott Aito is. Az első kínai hullám az alacsonyabb árakról és a gyorsan növekvő eladásokról szólt, a következő viszont már a BMW, a Mercedes és a Porsche legjövedelmezőbb piacát veheti célba.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×