Infostart.hu
eur:
386.11
usd:
331.78
bux:
120651.59
2026. január 15. csütörtök Lóránd, Lóránt
Az OTP Bank új, innovációs fiókja Budapesten, az Árkád üzletközpontban az avatás napján, 2018. november 20-án.
Nyitókép: MTI/Balogh Zoltán

Állta a sarat az OTP, a várttól eltérő eredmények jöttek a banktól

Az OTP-csoport a vártnál nagyobb eredménnyel zárta a harmadik negyedévet, 189,2 milliárd forint konszolidált adózás utáni eredményt könyvelt el, ami 149 százalékkal magasabb az előző negyedévinél, és 57 százalékkal magasabb az egy évvel korábbinál.

Az OTP Bank Nyrt. a Budapesti Értéktőzsde honlapján csütörtökön publikálta a jelentését, amely alapján a bankcsoport korrigált konszolidált adózott eredménye a harmadik negyedévben 188,3 milliárd forint volt, 16 százalékkal nagyobb az előző negyedévinél, és 48 százalékkal magasabb az egy évvel ezelőttinél.

A magyar egység eredménye 48,9 milliárd forintot tett ki július-szeptemberben, ami negyedéves alapon 35 százalékkal, éves alapon pedig 18 százalékkal kisebb;

az első kilenc hónapra a hazai adat 217,8 milliárd forint, ami 30 százalékos növekedésnek felel meg éves alapon.

Az elemzők a bank által készített konszenzus szerint éves összevetésben 23 százalékkal nagyobb, 147,3 milliárd forintos konszolidált adózás utáni eredményt vártak.

A csoport konszolidált adózás utáni eredménye az első kilenc hónapban 231,8 milliárd forint, az egy évvel korábbinál 31 százalékkal kisebb, a konszolidált korrigált adózás utáni eredmény 439,1 milliárd, 18 százalékkal magasabb volt.

A kilenchavi adózás utáni eredményt a jellemzően nagy negatív egyedi tételeken - például magyarországi különadók, orosz goodwill leírás - túl döntően a kockázati költségek, illetve a továbbra is dinamikus üzleti aktivitásnak köszönhetően növekvő alapbanki bevételek alakították - írták.

A jelentés szerint az első kilenc hónapban 207,2 milliárd forintnyi korrekciós tétel terhelte a számviteli eredményt adózás után, amiből 86,0 milliárd forint a harmadik negyedévben jelentkezett.

Az év első kilenc hónapjában a bankcsoport az előző évinél 33 százalékkal nagyobb, 645,3 milliárd forintnyi konszolidált működési eredményt ért el.

A bevételek 27 százalékkal 1205,4 milliárd forintra nőttek éves szinten,

közben a működési kiadások is jelentősen, 20 százalékkal 560,0 milliárdra nőttek.

A bank mérlegfőösszege 34 022,4 milliárd forintra emelkedett szeptember végére, negyedéves szinten 10 százalékkal, éves szinten 30 százalékkal bővült.

Az ügyfélhitelek nettó értéke 5 százalékos negyedéves, 15 százalékos éves növekedés mellett 19 479,8 milliárd forintot tett ki, az ügyfélbetétek pedig 5, illetve 17 százalékos növekedés mellett 25 814,5 milliárd forinton álltak - mindkét esetben árfolyamszűrten - a harmadik negyedév végén. A csoport nettó hitel/betét mutatója gyakorlatilag stagnált, 76 százalék volt az első kilenc hónapban.

A bankcsoport saját tőkéje 25 814,5 milliárd forintot tett ki a negyedév végén, ami 9 százalékkal magasabb az előző negyedévinél, 28 százalékkal magasabb az egy évvel korábbinál.

A jelentésből kiderül, hogy idén a harmadik negyedévben a román pénzintézet kivételével valamennyi leánybank nyereséges volt és több egységnél - bolgár, horvát, szerb, szlovén montenegrói, albán - az első kilenc havi teljesítmény már elérte, sőt meghaladta a tavalyi évi teljes profit nagyságát. A negyedévben a legdinamikusabb hitelbővülés a horvát leánybanknál volt 10 százalékkal, amit a magyarországi OTP követ 7 százalékkal.

Az OTP részvényeivel a Budapesti Értéktőzsde prémium kategóriájában kereskednek. A szerdai zárásra a részvények ára 0,02 százalékkal, 9980 forintra erősödött, 8,9 milliárd forintot tett ki. Az utóbbi egy évben a legmagasabb árfolyamuk 18 690 forint, a legalacsonyabb 7738 forint volt.

Címlapról ajánljuk
Dánia: „alapvető nézeteltérések” vannak az Egyesült Államokkal, Donald Trump: „továbbra is célunk Grönland megszerzése”

Dánia: „alapvető nézeteltérések” vannak az Egyesült Államokkal, Donald Trump: „továbbra is célunk Grönland megszerzése”

„Alapvető nézeteltérések” vannak az Egyesült Államok és Dánia között Grönland jövőjéről, de folytatódnak a tárgyalások a vita rendezése érdekében – jelentette ki Lars Lokke Rasmussen dán külügyminiszter Washingtonban szerdán éjjel, miután Grönland külügyminiszterének oldalán tárgyalt J. D. Vance amerikai alelnökkel és Marco Rubio külügyminiszterrel. Az Egyesült Államoknak továbbra is célja a Grönland felletti ellenőrzés megszerzése – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök a tárgyalások után.
inforadio
ARÉNA
2026.01.15. csütörtök, 18:00
Káel Csaba
a Müpa vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Egyetlen országon a világ szeme: mindenki feszülten várja Trump döntését – Megszólalt az elnök

Egyetlen országon a világ szeme: mindenki feszülten várja Trump döntését – Megszólalt az elnök

Szakadatlan a feszültség a Közel-Keleten. Sajtóhírek szerint Donald Trump több opciót is mérlegelhet egy Irán elleni esetleges katonai beavatkozás kapcsán, miközben a teheráni rezsim brutálisan lép fel az országszerte zajló tüntetésekkel szemben. A német hatóságok arra figyelmeztetik a légitársaságokat, hogy kerüljék el az iráni légteret, a brit kormány pedig ideiglenesen bezáratta teheráni nagykövetségét a Politico értesülései szerint.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×