Infostart.hu
eur:
355.64
usd:
307.72
bux:
132273.7
2026. június 10. szerda Gréta, Margit
Árusok az Agrárminisztérium épületének árkádjai alatt az árusítóhely megnyitójának napján, 2022. szeptember 16-án. Péntekenként 8 és 14 óra között várják a vásárlókat az árusok adalékmentes termékeikkel.
Nyitókép: MTI/Balogh Zoltán

Elemző: a kereskedelemben eljött a stagnálás ideje

Szeptemberben a kiskereskedelmi forgalom volumene 0,3 százalékkal emelkedett az előző hónaphoz képest. A fő hajtóerőt az ársapkás üzemanyagforgalom jelentette, míg a gyorsan dráguló élelmiszerek körében már nem látható emelkedés.

"Talán egy hajszállal jobbnak nevezhető ez az adat, mint a stagnálás, hiszen 0,3 százalékkal emelkedett az előző hónaphoz képest. Ez nem nagyon sok, de nagyjából ennyi az évesített mutató is, hiszen az előző év azonos időszakához képest pedig három százalékos volt az emelkedés" – mondta Madár István, a Portfolio vezető makrogazdasági elemzője az InfoRádiónak.

Mint mondta, a kiskereskedelmi forgalom folyamatosan, lassan emelkedik, de ebben is vannak szakaszok. Tavasszal a kormányzat jelentős mennyiségű lakossági transzfert nyomott ki a gazdaságba, ami meglódította a kiskereskedelmi forgalmat. Ez viszont az egyszeri költések elmúltával visszaesett. A korrekció után nagyon lassú növekedést mutat a pálya, ami közel áll a stagnáláshoz.

Ennek elsődleges oka

a folyamatosan emelkedő infláció.

Az év utolsó negyedében valószínűleg már negatív reálbérnövekedést látunk majd, tehát emiatt a kiskereskedelmi forgalom korábbi lendülete megtörik. Megjegyezte: visszaesés egyelőre még nincs.

Az elemző szerint a kiskereskedelmi forgalom szerkezete öt hónappal ezelőtt változott meg jelentősen. A lendület megőrzésében óriási szerepe van az üzemanyagforgalom emelkedésének, amíg ugyanis az élelmiszerboltok forgalma csökkent, addig

az üzemanyagból még szeptemberben is közel húsz százalékkal több fogyott, mint egy évvel korábban.

"Ennél az egy termékkörnél érezhető az árstop hatása, nagy keresletnek örvend, és a kiskereskedelmi forgalom emiatt tud még enyhe növekedési pályán maradni" – mondta. Az viszont továbbra is kérdés, hogy ebből mennyi a magánemberek, a vállalkozók vagy külföldi vásárlók forgalma.

Madár István szerint, ha mégis elfogadjuk, hogy a lakosság jelenti ezt a forgalmat, akkor az élelmiszeren takarékoskodnak a magyarok, ugyanis az áremelkedés miatt a jövedelem-viszonyok nem javulnak.

Mint mondta, összességében nem rossz a kiskereskedelmi forgalom: a harmadik negyedévben valószínűleg nem lesz visszaesés a második negyedévhez képest. Ennek azért van jelentősége, mert hamarosan megjelenik a GDP adat a harmadik negyedévtől, így az kiskereskedelmi forgalmi adatok, és a megjelent ipari adatok alapján egyre nagyobb esélyt látnak a harmadik negyedévben a növekedésre.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Európai Bizottság: Magyarország hivatalosan benyújtotta módosított helyreállítási és ellenállóképességi tervét

Európai Bizottság: Magyarország hivatalosan benyújtotta módosított helyreállítási és ellenállóképességi tervét

Miután kedd este 110 oldalas korrupcióellenes törvénycsomagot nyújtott be a kormány a magyar Országgyűlésben, Brüsszelben is benyújtotta a tervet az uniós pénzek hazahozatalára. A terv olyan beruházásokat is tartalmaz, amelyek olyan kulcsfontosságú ágazatokat támogatnak, mint az energiaipar, a lakhatás, a közlekedés, a kis- és középvállalkozások. Az EU most értékeli a tervet, amit júliusban fogadhatnak el.
inforadio
ARÉNA
2026.06.10. szerda, 18:00
Gál Katalin
a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülete elnök-igazgatója
Ukrajna evakuál, közel lehet a háború lezárása – Ukrajnai háborús híreink szerdán

Ukrajna evakuál, közel lehet a háború lezárása – Ukrajnai háborús híreink szerdán

Az orosz Ria Novosztyi ukrán forrásokra hivatkozva arról ír, hogy Kijev két városból is elköltözteti a lakosságot. Ugyanakkor az itteni helyzet csalóka, a front többi részén az oroszok egyre rosszabb helyzetben vannak. Például az ukrán dróncsapások miatt komoly üzemanyaghiány alakult ki Oroszország déli régióiban. A Krasznodari határterületen pánikszerű tankolási hullám indult el, míg a Krím félszigeten tovább szigorították a májusban bevezetett jegyrendszert – írja a Reuters. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×