Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 27. vasárnap Adalbert
Nyitókép: Unsplash.com

Hazánk nyeri a kenyérdrágulási versenyt Európában

Egy év alatt 66 százalékkal nőtt az ár Magyarországon.

Európában 2022 augusztusában átlagosan 18 százalékkal kellett többet adni a kenyérért, mint 2021 augusztusában – szúrta ki a Népszava az Eurostat közleményét.

A lap összehasonlításképp megjegyzi: 2020 augusztusa és 2021 augusztus közti időszakban ennek értéke három százalék volt. A legnagyobb drágulást Magyarországon mutatták ki: ez 66 százalék volt. Utánunk jön Litvánia 33 százalékkal, valamint Észtország és Szlovákia. Mindkét utóbbi helyen 32 százalék volt az árnövekedés mértéke. A legkevésbé Franciaországban (8 százalék), valamint Hollandiában és Luxemburgban (10 százalék) érezhető a drágulás.

Az Eurostat megjegyzi, a kenyér árának emelkedése elsősorban Oroszország ukrajnai inváziója miatt alakult így, mely jelentősen megzavarta a globális piacokat, tekintve, hogy a két ország a gabona, búza vagy éppen kukorica jelentős exportőrének számított – írja a napilap.

Címlapról ajánljuk
Felejthetetlen ünnepnek ígérkezik Lionel Messi utolsó meccse

Felejthetetlen ünnepnek ígérkezik Lionel Messi utolsó meccse

Egymás után érkeznek Európából az argentin válogatotthoz a játékosok a következő napok, hetek válogatott mérkőzéseire. A program vitathatatlan csúcspontja az október 6-i, Benin elleni mérkőzés, amelyen Lionel Messi elbúcsúzik a válogatottól.

Magyar Péter: a KATA széles körű kiterjesztésén dolgozik a kormány

A nemzet egységének fontosságát hangsúlyozta Magyar Péter szombaton, országjárásának szolnoki állomásán. A kormányfő beszélt a vagyonadó bevezetéséről, a kisadózó vállalkozások tételes adójának (KATA) visszaállításáról, az elszámoltatásról, bejelentett egy tízmilliárd forintos várólistacsökkentési programot, és közölte, azt kéri a Tisza frakciótól, hogy egyhangúlag szavazza meg mentelmi jogának felfüggesztését.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×