Infostart.hu
eur:
364.22
usd:
310.41
bux:
133647.45
2026. április 27. hétfő Zita
Hárslevelű szőlőfürt a tarcali Tokaji Borvidék Szőlészeti és Borászati Kutatóintézet egyik szőlőjében 2012. szeptember 27-én. Együttműködési megállapodást kötött a Debreceni Egyetem Tudományegyetemi Karok és a tarcali kutatóintézet, melynek keretében megalakult az egyetem Borászati Mikrobiológiai Kihelyezett Tanszéke. Az együttműködés az oktatást és kutatást egyaránt érinti, a közös munka eredményeképpen az egyetemi tudás a borászati technológiák fejlesztésében hasznosul.
Nyitókép: MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

Korábban lesz a szüret, nagyot drágulnak a friss borok

A tavalyinál 10-20 százalékkal magasabb szőlőárakat tartana indokoltnak az Agrárminisztérium és a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa: az ok az aszály, ami nem igazán tett jót az ültetvényeknek. A szüret ezért korábban is lesz.

Az áremeléssel kapcsolatos előrejelzések jellemzően a borszőlőkre vonatkoznak – részletezte az InfoRádióban a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának elnökségi tagja. Varga Máté szerint a drágulást majd csak a tél folyamán, a jövő évi borárakban fogják érezni a fogyasztók.

Ezért

a csemegeszőlő árát csak kevésbé befolyásolja ez az áremelkedés,

bár kétségtelen, hogy azért erre is lesz hatása. A szakember reálisnak nevezte az Agrárminisztérium 10-20 százalékos árnövekedést mutató előrejelzését. Mint mondta, a szőlőtermesztők költségei az idén jelentősen emelkedtek, és az infláció miatt a családok megélhetése is több bevételt igényel.

Varga Máté elmondta azt is, hogy a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa segítségével a borvidékek árprognózist adhatnak ki. Ez az előrejelzés azonban inkább csak tájékoztató jellegű, amely a tavalyi szőlőtermesztési árak, az előző évi mennyiségek, a készletjelentések, illetve a termésbecslések alapján készül.

A szőlőtermesztési szakember ugyanakkor arra is felhívta a figyelmet, hogy a borvidékek eltérhetnek ettől a most megadott 10-20 százalékos áremeléstől, ugyanis lehetőségük és jogkörük is van arra, hogy az árak előrejelzését fajtánként adják meg. Kiemelte, hogy talán még nem volt olyan szüret, amikor a piaci kérdéseket ilyen sok bizonytalansági tényező befolyásolta volna, mint az idén.

A Hegyközségek Nemzeti Tanácsának elnökségi tagja úgy vélte, hogy az idei termésről egyelőre még nehéz lenne bármit is mondani. Csak

az biztos, hogy a szüret a megszokottnál korábban fog kezdődni,

mivel a nagy forróságban minden szőlőfajta hamarabb érik. Az is biztos, hogy az aszály miatt, főleg az északkeleti és részben a dunántúli borvidékeken a fürtök kisebbek és a bogyók létartalma is alacsonyabb, így a kipréselt must valamivel kevesebb lesz.

"Viszont a keletkező borok minőségét reményeink szerint ez nem fogja negatívan befolyásolni" – hangoztatta Varga Máté, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának elnökségi tagja.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Rogán Antal, Kövér László, Selmeczi Gabriella, Kubatov Gábor és még sokan mások: egy sor ismert fideszes nem lesz ott az új Országgyűlésben

Rogán Antal, Kövér László, Selmeczi Gabriella, Kubatov Gábor és még sokan mások: egy sor ismert fideszes nem lesz ott az új Országgyűlésben

Gulyás Gergely, aki a május 9-én megalakuló új Országgyűlésben a Fidesz-frakció vezetője lesz, közzétette a Fidesz-frakció névsorát. Orbán Viktor kormányfő, Kósa Lajos és Bánki Erik már korábban bejelentette, hogy nem veszi fel a mandátumát, mint ahogy a KDNP vezérkara, így Semjén Zsolt sem – de most kiderült, hogy még egy sor ismert név hiányozni fog a parlamenti padsorokból. Összeállítottuk a nagy hiányzók névsorát.

Igazi „nagyágyúk” távoznak a Parlamentből – íme az üzenetük, és a reakciók

Orbán Viktor, a Fidesz–KDNP listavezetője, leköszönő miniszterelnök visszaadja a választáson elnyert mandátumát. A KDNP vezetői, köztük Semjén Zsolttal, sem ülnek be a parlamentbe, mint ahogy a Fideszből Kósa Lajos és Bánki Erik sem.
inforadio
ARÉNA
2026.04.27. hétfő, 18:00
Cseh Tibor András
a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara alelnöke
Újabb fordulat körvonalazódik Iránban - Mit csinálnak a tőzsdék?

Újabb fordulat körvonalazódik Iránban - Mit csinálnak a tőzsdék?

Hétvégén ismét összeomlottak az iráni tárgyalások, miután az amerikai delegáció indulása Pakisztánba az utolsó pillanatokban lett lefújva. Ezt követően többnyire esést hozott a ma reggeli kereskedés Ázsiában, Európában pedig vegyesen teljesítenek a vezető részvényindexek, miközben a magyar tőzsde lefordult. Ugyan hozott egy pillanatnyi felpattanást, hogy Irán váratlanul egy új javaslatot juttatott el az USA-hoz, ami többek között a Hormuzi-szoros megnyitását és a háború lezárását kezdeményezi, de inkább a bizonytalanság dominálja a hangulatot. Hasonló témákról is szó lesz következő befektetési konferenciánkon, május 12-én jön a Portfolio Investment Day 2026. Ne hagyja ki az év egyik legizgalmasabb befektetési eseményét! Jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×