Infostart.hu
eur:
364.09
usd:
325.84
bux:
142459.52
2026. november 6. péntek Lénárd
Viharfelhők és eső egy napraforgótáblától fényképezve Debrecen közelében 2018. július 9-én.
Nyitókép: MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

Ukrán válság: Új piacok nyílhatnak meg a magyar termelők számára egy elemzés szerint

Az ukrajnai konfliktus jelentős hatással van a magyar mezőgazdaságra: az állattenyésztőket a gabona és a napraforgómag drágulása, a takarmányozási költségek növekedése, a kőolaj- és földgázellátással kapcsolatos bizonytalanságok pedig a növénytermesztőket hozzák nehéz helyzetbe - közölte a K&H Bank.

Mint írták, ezzel együtt az exportpiac átrendeződése viszont új piacokat nyithat meg a hazai termelők számára, illetve az agráriumban komoly problémát jelentő munkaerőhiány akár enyhülhet a Magyarországon tartósan letelepedők munkavállalásával.

Tresó István, a K&H Bank agrárfejlesztési főosztályának vezetője szerint "az ukrán export kiesésével később a hazai agrárcégek jelentősen növelhetik piaci részesedésüket például Csehországban vagy Lengyelországban, ahol hangsúlyos szereplő volt keleti szomszédunk". Hozzátette, a jelenlegi árfolyamok mellett az exportpiacok bővülése segítséget jelenthet azoknak a gazdáknak, akik euróban fizetnek alapanyagaikért.

A K&H Bank keddi közleménye arra is felhívja a figyelmet, hogy a belső kereslet is nőhet az importot helyettesítő magyar termékek iránt, mivel a gyenge forint miatt egyre drágábbak az importált élelmiszerek. A helyi forrásból származó beszerzések a külső tényezők miatt jelentkező kockázatot is ki tudják védeni.

A bank elemzése emlékeztet: a világ napraforgómagolaj- és napraforgótáp-exportjának négyötödét, búzakereskedelmének 29 százalékát, kukoricakereskedelmének pedig 20 százalékát adja Oroszország és Ukrajna. A konfliktus kirobbanása óta így előbbi két termény nagyjából 30 százalékkal, amíg a kukorica durván 10 százalékkal drágult. Ezzel az állattenyésztők takarmányozási költségei jelentősen megnőttek, különösen azzal, hogy az etetésre szintén gyakran használt szója ára is jó 40 százalékkal emelkedett egy év alatt.

A K&H kkv bizalmiindex-kutatás eredményei szerint a mezőgazdaságban rendre megjelenő munkaerőhiány jelentősen enyhülhet, ha a Magyarországra érkező menekültek egy része tartósan itt marad, és dolgozni kezd - vélekedik a bank.

Címlapról ajánljuk

Kijavították a Nyitott Akták hibáját – felajánlja a lemondását Cseh Gergő Bendegúz

Elhárították a nyitottaktak.hu weboldalon azt informatikai hibát, amely miatt a hálózati személyek között megfigyeltek, köztük Lezsák Sándor volt országgyűlési képviselő neve is szerepelt – mondta az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának főigazgatója pénteken a Kossuth rádió Felkelő című műsorában.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Kiterjesztené az űrbe a háborúkat Oroszország, ömölhetnek az amerikai fegyverek Ukrajnába – Háborús híreink pénteken

Kiterjesztené az űrbe a háborúkat Oroszország, ömölhetnek az amerikai fegyverek Ukrajnába – Háborús híreink pénteken

Támadást gyakorolhatott az az orosz katonai műhold, amely rendkívül közel manőverezett egy nyugati kereskedelmi űreszközhöz az alacsony Föld körüli pályán. A finn ICEYE vállalat által üzemeltetett műhold kormányzati és katonai megrendelőknek, köztük Ukrajnának is szolgáltat radarfelvételeket - írta meg a Reuters. Újraindulhatnak az Ukrajnának szánt amerikai fegyverszállítmányok, miután januártól az amerikai kongresszus mindkét házában többségbe kerülnek a Kijevet támogató demokrata döntéshozók - írta meg a Reuters. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×