Infostart.hu
eur:
365.41
usd:
316.57
bux:
149903.82
2026. augusztus 12. szerda Klára
Nyitókép: Forrás: Pixabay.com

Amerika, Oroszország, Kína és a Covid sokismeretlenessé tette az olajárképletet

Pletser Tamás elemző szerint 100 dollárig nehezen emelkedik majd a hordóár, a mai 100 dollár ugyanis már nem ugyanannyit ér, mint 2010 és 2014 között.

Az olajárak ma több mint hétéves csúcsra emelkedtek, a Brent nyersolaj határidős jegyzése 87 dollár fölé nőtt hordónként, 2014. október vége óta nem volt ilyen magasan a jegyzés. Az áremelkedés okairól Pletser Tamás, az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője beszélt érdeklődésünkre.

"A piac egyrészt egyre optimistább a kereslet alakulását illetően, az omikron mutáns megjelenésétől nem várnak jelentős csökkenést. Emellett geopolitikai tényezők is hozzájárulnak az áremelkedéshez, komoly a feszültség például Oroszország és Ukrajna között, és ha a háború konfliktus kiszélesedne a két ország között, az mindenképpen érinthetné az orosz olajexportot, hiszen

az Egyesült Államok szankciókkal fenyegette meg Oroszországot, ami nagy mértékben nehezítené a kőolaj exportját a harmadik legnagyobb kitermelő ország felől"

– részletezte a szakértő.

Hogy folytatódhat-e az áremelkedés, arról azt mondta, egyelőre igen, de nagyon sok a tényező, ami beleszól az árak alakulásába.

"Kínára is mindenképpen figyel a piac, a Covid elleni zéró tolerancia ellenére nem igazán sikerül megfogni a vírust, és ha a járvány folytatódik az országban, az komoly keresletkiesést és a termelési láncok megakadását okozhatja" – mutatott rá Pletser Tamás.

Ha tovább emelkedik az olaj ára, adott esetben a 100 dollárt is elérve, akkor viszont piaci korrekció következhet.

"Nem szabad elfelejteni, hogy most egy viszonylag erős dolláridőszak van, 2010 és 2014 között, amikor legutóbb 100 dollár fölött volt az olajár, gyenge volt a dollár más devizákhoz viszonyítva. Ez azt jelenti, hogy a mostani 100 dolláros ár jóval magasabb árat jelentene, mint az akkori" – mondta a szakértő.

Közben a szegényebb országok az egyszerűbb olajtermékeket sem tudják megvenni, már most olyan magasak a költségek – jegyezte meg Pletser Tamás.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Baka András államfő beszélt a parlamentben megválasztása után

„Pártpolitikai semlegesség, de semmiképp sem értéksemlegesség” – mondta szerepéről a megválasztott köztársasági elnök, a korábbi Legfelsőbb Bíróság exelnöke a parlamentben, miután a képviselők első körben, kétharmados többséggel mondtak igent rá. A Fidesz és a KDNP nem vett részt a szavazáson.
inforadio
ARÉNA
2026.08.12. szerda, 18:00
Ürge-Vorsatz Diána
fizikus, egyetemi professzor, az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület alelnöke
Kivártak a piacok a kulcsfontosságú adat előtt, gyenge napot zárt Amerika

Kivártak a piacok a kulcsfontosságú adat előtt, gyenge napot zárt Amerika

Nagyjából stagnáltak a hétfői kereskedésben a vezető európai és amerikai részvényindexek, a befektetők újabb impulzusokra várnak. Témákból pedig van bőven, a befektetők a Hormuzi-szoros körüli bizonytalanság, a magasabb olajárak és az inflációs kockázatok mellett már a szerdai amerikai inflációs adatra figyelnek, ami érdemben befolyásolhatja az amerikai jegybank kamatpályájával kapcsolatos várakozásokat. Kedden vegyesen alakult az ázsiai részvénypiacok mozgása, a dél-koreai tőzsde erősödött, a kínai részvénypiacok viszont estek. Az európai és az amerikai tőzsdéken kis elmozdulásokkal zajlott a kereskedés (az európai indexek enyhe emelkedéssel, az amerikaiak minimális csökkenéssel zárták a napot), de az iráni háborúról érkező rossz hírek miatt nem tud javulni a piaci hangulat.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×