eur:
394.63
usd:
371.87
bux:
65674.41
2024. április 19. péntek Emma
Egy diákmunkás irodai kisegítő munkát végez a nyíregyházi önkormányzat hivatalában 2015. július 9-én. A város önkormányzata és intézményei az állami diákmunka programban 146 diákot foglalkoztat egy hónapig, napi hat órában.
Nyitókép: MTI/Balázs Attila

Növelték a diákmunka program keretösszegét

A legtöbb résztvevő Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében állt munkába.

Már az első héten a húszezret közelítette a Nyári diákmunka program támogatásával munkába állt nappali tagozatos diákok száma, a kormány a kiemelt érdeklődésre tekintettel az eredetileg 3 milliárd forintos keretet további 400 millió forinttal megemelte - jelentette be Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára a tárca szerdai közleménye szerint.

A Nyári diákmunka program lehetőséget teremt a fiatalok számára, hogy a szünidőben valós körülmények között dolgozva keresethez jussanak. A tanulók kétféle - önkormányzati vagy vállalati - diákmunkára jelentkezhetnek. Mindkét esetben

július elsejétől legfeljebb két hónapra vállalhatnak munkát,

de míg előbbinél maximum napi 6 órában, utóbbinál akár napi 8 órában is dolgozhatnak.

Az önkormányzatok munkaviszony keretében foglalkoztatják a diákokat, az állam pedig teljes egészében megtéríti számukra a munkabért. A tanulók így napi 6 órás foglalkoztatás mellett a szakképzettséget igénylő munkakörökben havonta bruttó 164 250 forintot, a szakképzettséget nem igénylőkben pedig bruttó 125 550 forintot kereshetnek. A mezőgazdaság, a turizmus és vendéglátás területén folytatott diákmunkát az állam szintén legfeljebb két hónapig támogatja 75 százalékban. A részletes feltételek a munka.hu foglalkoztatási portálon olvashatók. A 16-25 év közötti, nappali tagozatos diákok a járási vagy fővárosi kerületi hivataloknál jelezhetik részvételi szándékukat - ismertették.

Bodó Sándor a közlemény szerint elmondta, hogy az utóbbi évekhez hasonlóan

az idén is az önkormányzati diákmunka dominál több mint 15 ezer fővel.

A turizmus-vendéglátás területén mintegy ötödannyian, a mezőgazdaságban néhány százan dolgoznak már az első héten a támogatott fiatalok közül. A program a keleti országrészben népszerűbb, a legtöbb résztvevő Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében állt munkába, de sokakat foglalkoztatnak Békés és Hajdú-Bihar megyében is. A kétfajta alprogram számos lehetőséget nyitott meg a fiatalok előtt: 150 munkakörben szerezhetnek munkatapasztalatot az irodai adminisztrátortól a felszolgálón, recepcióson át a kisállattenyésztőig, gyümölcs- és zöldségfeldolgozóig.

Az államtitkár kifejtette: a kormány programja a diákok számára költőpénzt, jelenlegi munkáltatójuknak pedig kézzelfogható segítséget jelent az átmeneti többletfeladatok ellátásában. De hasznára válik a középiskolások, egyetemisták majdani foglalkoztatóinak is, hiszen az érdemi munkatapasztalattal rendelkező pályakezdők beilleszkedése gyorsabb, rugalmasabb lehet. A kilencedik éve futó Nyári diákmunka program 2013 óta 210 ezer fiatal vakációs munkavégzését támogatta összesen több mint 20 milliárd forinttal - közölte az ITM.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
Lefordultak az amerikai indexek

Lefordultak az amerikai indexek

Gazdasági információk tekintetében ma az amerikai lakáspiacról közölnek újabb adatot, ez a monetáris politikai kilátások szempontjából lehet érdekes. A héten eddig kedvezőtlenül alakulnak a részvénypiaci folyamatok, elsősorban az Izrael és Irán közötti konfliktus fokozódása nyomta rá a bélyegét a hangulatra, emellett továbbra is ott vannak a ragadós amerikai inflációval kapcsolatos aggályok, amelyek azt a narratívát erősítik, hogy akár hosszabb ideig maradhat a magas kamatszint. A magyar tőzsde ma esett, az európaiak viszont pluszban zártak. A tengerentúlon egyelőre esés látszik.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×